Hét év börtönt kapott a pécsi autóbuszokat kiárusító cégvezető

Vágólapra másolva!
Hét év börtönre ítélték a Pécsi Közlekedési Zrt. korábbi vezetőjét, aki 2009-ben eladta, majd magas áron visszabérelte a város több mint 150 autóbuszát. A férfit hűtlen kezelésben találták bűnösnek, de az ítélet még nem jogerős, a vádlott fellebbezett a döntés ellen.
Vágólapra másolva!

Hét év szabadságvesztésre ítélte a bíróság a Pécsi Közlekedési Zrt. (PK) vezérigazgatóját, akit hűtlen kezeléssel, a pécsi autóbuszok elkótyavetyélésével vádoltak. Keczer László a vádirat szerint csaknem 2,5 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozott a pécsi tömegközlekedési cégnek.

A vezérigazgató a vád szerint 2009 januárjában eladta a PK. Zrt. több mint 150 autóbuszát. A buszokat egy olyan társaságnak adták el, amelyet a PK és egy külső cég közösen hozott létre. Az eladott járműveket ezután visszabérelték, ami hatalmas veszteséget okozott a cégnek.

A vádirat szerint a vádlott a szerződéssel megszegte a PK. Zrt. alapszabályát, mivel nem lett volna joga a városi közgyűlés felhatalmazása nélkül ilyen szerződést kötni. Másrészt a vád szerint megszegte az ésszerű gazdálkodás elveit, amelyek szerint köteles lett volna a cég vagyonát megőrizni, hogy az biztosítsa a vállalat rendeltetésszerű működését. A vezérigazgató az eladott buszok visszabérlésére aránytalanul magas bérleti díjat fogadott el - olvasható a Pécsi Törvényszék honlapján.

Az Oltai Judit vezette bírói tanács hűtlen kezelésben találta bűnösnek a vádlottat, akit a szabadságvesztés kiszabása mellett 5 évre eltiltott a közügyek gyakorlásától, és több mint 3 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezett. A Pécsi Törvényszék ítélete nem jogerős, az ellen a vádlott és védője fellebbezett.