Réthelyi fel sem bontotta a Schmitt-jelentést

Vágólapra másolva!
A nemzeti erőforrás miniszter azt közölte a Semmelweis Egyetemmel, hogy ő nem illetékes az államfő dolgozata ügyében.
Vágólapra másolva!

Visszaküldte Réthelyi Miklós miniszter a Semmelweis Egyetemnek az államfő doktori disszertációjának vizsgálatát végző bizottság jelentését. Az egyetem rektora szerdán közleményt adott ki, amelyben emlékeztetett rá, hogy tájékoztatásul és állásfoglalás céljából küldte meg még kedden a miniszternek a "dr. Schmitt Pál ún. kisdoktori értekezésével kapcsolatban létrehozott Tényfeltáró Bizottság jelentését".

"A nemzeti erőforrás miniszter, illetékesség hiányára hivatkozva felbontás nélkül visszaküldte a Tényfeltáró Bizottság jelentését" - folytatódik a közlemény. A rektor ezek után leszögezte: "Jóllehet az egyetem álláspontja szerint a fenntartó nemzeti erőforrás miniszter figyelmét elkerülte, hogy a felsőoktatásról szóló törvény értelmében kizárólag az ő joga ellenőrizni az egyetem működésének és a döntéshozatalának a jogszerűségét - valamint ő jogosult kezdeményezni a bíróságnál a kiállított oklevél érvénytelenné nyilvánítását is -, a törvényességi ellenőrzés és a döntéshozatal mellőzésére vonatkozó fenntartói döntést az Egyetem tudomásul vette."

Az [origo] azt kérte Egyetemtől, hogy az bocsássa a szerkesztőség rendelkezésére a jelentés teljes szövegét, ám egyelőre türelmet kértek.