Megkezdődött a Schmitt doktorijáról döntő szenátusi ülés

Vágólapra másolva!
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár is megjelent a Semmelweis Egyetem csütörtök délutáni szenátusi ülésén, ahol Schmitt Pál doktori címének esetleges visszavonásáról döntenek. Az államtitkár nem várta meg az államfő doktorijáról szóló szavazást, és már az első napirendi pont után távozott. Schmitt sorsa a 19 napirendi pont végigtárgyalása után derül ki, az egyetemen háromnegyed hétkor tartanak sajtótájékoztatót.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a budapesti Semmelweis Egyetem rektori hivatalában az a szenátusi ülés, amelyen többek között Schmitt Pál köztársasági elnök doktori címének visszavonásáról döntenek - jelentette a helyszínről az [origo] tudósítója. A 36 fős testület tagjai csütörtökön délután három óra körül érkeztek meg a rektori hivatalba, ahova a biztonsági őrök érdeklődőket és újságírókat nem engedtek be.

Az ülés elején részt vett Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár is, de ő a kezdés után háromnegyed órával távozott a rektori hivatalból. A Semmelweis Egyetem sajtósa az [origo]-nak a helyszínen azt mondta, hogy az államtitkár az egyetem új rektorának megválasztása miatt volt jelen az ülésen, nem az államfő doktorija miatt jött el. A rektorválasztás az ülés első napirendi pontja volt, ez után Hoffmann Rózsa távozott. Az [origo] szerette volna megkérdezni az államtitkárt Schmitt doktorijáról, de az egyetem biztonsági őrei ezt megakadályozták.

Közben Kecskeméten az új Mercedes-gyár avatóján újságírók megkérdezték Matolcsy György gazdasági minisztert, mit szól ahhoz, hogy a Semmelweis Egyetem doktori bizottsága Schmitt címének megvonását javasolta. A miniszter az [origo] helyszínen tartózkodó riportere szerint nem válaszolt a kérdésre.

Tizenkilenc napirendi pont

A Semmelweis Egyetemi szenátusának csütörtöki ülését már korábban meghirdették, annak összehívására a plágiumügy nélkül is sor került volna. Az eredeti napirendi pontok között az egyetem folyó ügyei szerepeltek. Új napirendi pontként került be azonban az ülés programjába csütörtökön az államfő doktori címének a sorsa, miután reggel az egyetem doktori tanácsa a doktori visszavonását javasolta (erről itt olvashat részletesen).

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Hoffmann Rózsa távozik az ülésről

A helyszínen elhangzott ígéretek szerint a szenátusi ülés végén tájékoztatót tartanak a döntésről. Az ülések általában délután fél 5-ig szoktak tartani, de most jóval tovább elhúzódott. A csütörtöki napirend 19 pontot tartalmazott, amelyekből háromnegyed óra alatt csak az elsővel végeztek. Az egyetem késő délután közölte, hogy háromnegyed hétkor tartanak sajtótájékoztatót Schmitt doktorijáról.

Tüntetők Schmitt ellen és mellett

A rektori hivatal a szenátusi ülés idején a Hallgatói Hálózat aktivistái várakoztak. A hallgatók az [origo]-nak azt mondták, hogy azért jöttek el az ülésre, mert a Schmitt doktorijáról szóló döntésről szeretnének elsőként értesülni. A Hallgatói Hálózat tagjai szerda este ülősztrájkot szerveztek az egyetem épületében, hogy így követeljék az államfő doktori címének visszavonását (erről itt olvashat). A hallgatók jelezték, hogy szeretnének mindannyian bemenni az ülés utáni sajtótájékoztatóra, de a biztonsági őrök közölték, hogy csak azokat engedik be, akik az éjszakai tüntetésen részt vettek.

Nem sokkal este 6 előtt a rektori hivatal előtti utcában két idősebb ellentüntető is megjelent, akik közül az egyik árpádsávos sapkát viselt. A két férfi azt állította, azért jöttek, hogy kiálljanak Schmitt Pál mellett.

A szenátusi döntés utáni sajtótájékoztatóról az [origo] tudósítani fog.