Nem kell többé orvosi igazolás a táborozáshoz

Vágólapra másolva!
Áprilistól a szülőnek vagy a gondviselőnek nem kell elmennie a háziorvoshoz, ehelyett saját magának kell egy formanyomtatványon nyilatkoznia arról, hogy táborba készülő gyerekén nem észlelt heveny vagy krónikus fertőző betegségre utaló tüneteket.
Vágólapra másolva!

Egyszerűbbé válik a gyermekek szervezett táboroztatása előtti egészségügyi igazolás kiállítása - jelentette a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma. E héten megjelent ugyanis a Magyar Közlönyben a rendelet, amelynek értelmében március 30-a után már nem kell elmenni a háziorvoshoz igazolást kérni.

A közlemény szerint a szülőknek, gondviselőknek a jövőben a szervezett gyermektáborok kezdete előtt formanyomtatványon kell nyilatkozniuk gyermekük esetleges heveny vagy krónikus fertőző betegségre utaló tüneteiről. Így például arról, gyermekük nem lázas, nincs torokfájása, hányása, hasmenése, bőrkiütése vagy egyéb heveny betegsége.