[origo] itthon

100
90

Esélye sem volt a dobogóra Schmitt Pálnak

[origo]|2012. 03. 30., 20:52|Utolsó módosítás:2012. 03. 30., 21:00|

Pénteken 605 napja államfő Schmitt Pál, aki az MTV-nek adott interjúban jelezte, maradni akar köztársasági elnök. A 605 nap rövid idő lett volna az államfői székben elődeihez képest, de jóval több, mint amit a legrövidebb ideig hivatalban lévő állami vezetők töltöttek a posztjukon. Itt vannak a rekorderek.

Baráth és Szekeres majdnem miniszter lett - 0 nap

2004. augusztus 18-án Medgyessy Péter miniszterelnök bejelentette: átalakítja kormányát, és meneszti Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminisztert, Burány Sándor munkaügyi minisztert és Csillag István gazdasági minisztert. Gyurcsány helyét a kormányfő bejelentése szerint Baráth Etele, a Munkaügyi Minisztérium vezetését Szekeres Imre vette volna át, ekkor mindketten politikai államtitkárok voltak a Miniszterelnöki Hivatalban.

Forrás: MTI/Soós Lajos
Baráth Etele egy később készült képen a parlamentben

Medgyessy azonban elszámította magát, Csillag menesztését a koalíciós partner SZDSZ nem fogadta el, és kihátrált mögüle az MSZP vezetése is. A kormányfő bizalomhiányra hivatkozva augusztus 19-én bejelentette, augusztus 25-én pedig be is nyújtotta lemondását. Baráth Etele azzal vigasztalódhatott, hogy európai integrációs ügyekért felelős tárca nélküli miniszter lett Gyurcsány Ferenc első kormányában, Szekeresnek viszont 2006-ig kellett várnia, hogy a második Gyurcsány-kormányban honvédelmi miniszter legyen.

Havas Henrik villám-államtitkársága - 6 nap

1995 őszén, közvetlenül a Bokros-csomag néven ismert megszorítások után a Horn-kormány rendkívül népszerűtlen volt, amire a miniszterelnök környezete egy kommunikációs államtitkárság felállításában látta a megoldást. Ennek élére Havas Henrik tévés műsorvezetőt kérték fel, címzetes államtitkári rangban. Havas mindössze hat nap után lemondott, miután kiderült, hogy a stáb egyik tagja ellen rendőrségi nyomozás folyik, illetve az MSZP soraiból is támadták az új szervezetet és annak vezetőjét. Havas utóbb azt mondta: Horn egyszerűen nem hallgatott rá, így fölösleges volt a munkája.

Forrás: MTI/Rózsahegyi Tibor

Boros csak ideiglenes miniszter volt - 38 nap

A korrupciógyanús ügyektől és belső háborúktól meggyengült Torgyán József földművelésügyi miniszter és kisgazda pártelnök lemondása után, 2001. február 15-én Orbán Viktor miniszterelnök úgy döntött, ideiglenesen Boros Imrét, a PHARE-pénzeket (az EU-csatlakozás előtti, Brüsszeltől származó támogatásokat) felügyelő tárca nélküli miniszter bízta meg a minisztérium felügyeletével.

Forrás: MTI/Kovács Attila

Nem telt egy hónap sem, és Torgyán már Boros távozását követelte, amiért állítólag egyoldalúan megváltoztatott egy agrártámogatásokról szóló rendeletet, amivel "megsértette a kisgazda társadalmat". Ennél valószínűbb, hogy Torgyán haragját korábbi államtitkárának, Szabadi Bélának a feljelentése váltotta ki (Szabadi később hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott). A földművelésügyi miniszteri posztot március végén Vonza András állatorvos vette át, de Boros 2002-ig megtartotta PHARE-miniszteri megbízását.

Ligetvári belebukott a kisgazdák ügyeibe - 164 nap

2000. június 15-én, a tárca gazdálkodása miatt sokat támadott Pepó Pál környezetvédelmi miniszter lemondása után Torgyán József pártelnök Ligetvári Ferencet, a Szarvasi Mezőgazdasági Főiskola főigazgatóját ajánlotta Orbán Viktor kormányfőnek. Torgyán akkor nemzetközileg elismert tudósnak nevezte Ligetvárit, novemberben viszont már ő maga kezdeményezte a kormányfőnél Ligetvári felmentését. Ligetvárinak korabeli hírek szerint azért kellett távoznia, mert elkezdte feltárni a minisztériumban és intézményeinél történt korrupciós ügyeket, ami rendkívül kényelmetlenül érintette a Független Kisgazdapártot. Ligetvári távozása után Turi-Kovács Béla kisgazda frakcióvezető-helyettest emelte be kormányába, aki ma is fideszes képviselő.

Baleset vetett véget Nógrádi miniszterségének - 183 nap

Nógrádi László közlekedési és vízügyi miniszter nagy lendülettel vágott neki a munkának, amikor 2000. május 31-én átvette a posztot Katona Kálmántól, aki később az MDF képviselője és főpolgármester-jelöltje lett. Az új miniszter felmentett több, elődje által kinevezett vezetőt, köztük a MÁV igazgatóságának elnökét is. Október 28-án azonban a 7-es főút ordacsehi leágazásánál súlyos, két halálos áldozatot követelő balesetet szenvedett a miniszter szolgálati autója, amely megkülönböztető jelzéssel száguldott egy rendezvényre. A balesetben Nógrádi is megsérült, néhány nappal később pedig bejelentette: annak ellenére is távozik posztjáról, hogy az autót nem ő vezette. Utódja Fónagy János lett, aki jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

Címlapsztori»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Mit mond erre a Fidesz? A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
    Forrás: Pályi Zsófia Mi az az Egri csillagok? Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
    Fotó: [origo] Az ősz haja kilógott a heverő alól A megkötözött öregasszonyra ágyat raktak, a falu szélén élő bácsit halálra verték egy kis fagyasztott húsért. Az ügyészség ezzel vádolja azt a hat férfit, akik közül ...
70
Electrolux EOB 2200 DOX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, könnyen tisztítható, nagyméretű 70 literes sütőtér, légkeverés, grillezés, percszámláló
59.900 Ft

24 óra hírei »

80
hirdetés

Olvasnivaló

Fotó: Hektor Borzasztó, ha nem sikerül a film Pohárnok Gergely fényképezte a Cannes-ban szereplő Mielét. Interjú.
Forrás: AFP/Woio TV Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10