Napról napra emelkedett Schmitt Pál ára

Fidesz reakciók, Schmitt Pál, Orbán Viktor, Plágium botrány, parlament
Vágólapra másolva!
Szerdán még Orbán Viktorral együtt örültek a megmenekülésének, csütörtökön viszont már egyre cikibbnek kezdték érezni Schmitt Pál plágiumügyét az [origo] által megkérdezett kormánypárti politikusok. Többen még másfél napja is biztosak voltak benne, hogy az államfő megússza a botrányt, de a doktori cím visszavonása új helyzetet teremt, az államfő pedig menthetetlen szerintük. Orbán már beszélt vele, valószínűleg nem marasztalta, de sok múlik azon is egy forrás szerint, hogy Schmitt érti-e a dolgát.
Vágólapra másolva!

Az [origo] információi szerint a kormánytagokat, a Fidesz vezetését és magát a miniszterelnököt is teljesen váratlanul érte, hogy csütörtökre fordulatot vett a köztársasági elnök plágiumügye.

A Semmelweis Egyetemen (SE) alakult, az államfő doktori dolgozatát vizsgáló bizottság kedden nyilvánosságra hozott jelentése ugyanis a kormánypártoknak megnyugtató módon zárta volna le a januárban kipattant plágiumügyet. A jelentés megállapította, hogy a doktori eljárás hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának, illetve kijelentette azt is, hogy bár a köztársasági elnök a dolgozatába "szokatlanul nagy arányban" emelt át részeket mások korábbi munkáiból, hibát nem ő, hanem a dolgozat bírálói követtek el, akik nem hívták fel a figyelmét a hivatkozások szabálytalanságaira.

Egy nap alatt új helyzet

A szerdai kormányülés szünetében az [origo] információi szerint több kormánytag, illetve a miniszterelnök is elégedetten nyugtázta a vizsgálat eredményét, illetve Schmitt szerdai, Szöulban adott nyilatkozatát, amelyben az államfő megerősítésként értékelte a vizsgálat eredményét, és közölte, hogy "egy pillanatig sem gondoltam, hogy lemondok".

Egy, az ülés részleteit ismerő kormányzati tisztségviselő szerint ekkor még semmilyen szinten nem vetődött fel a köztársasági elnök lemondásának lehetősége, és ezt - személyes véleményét tolmácsolva - szerda délután még az illető sem tartotta elképzelhetőnek. (A téma a botrány kirobbanása óta egyetlen alkalommal sem szerepelt a kormányülések napirendjén, és nem tárgyalta hivatalosan a Fidesz elnöksége, és a kormánypártok frakciói sem.)

Szerdán este azonban fordulat következett be. Réthelyi Miklós miniszter érintetlenül küldte vissza a vizsgálati eredményt arra hivatkozva, hogy a doktori címről az egyetemnek kell döntenie. Az egyetemen tiltakozó akciót kezdett a Hallgatói Hálózat (HaHa), Pálinkás József, az MTA elnöke Schmittet is bíráló közleményt adott ki, a dolgozatot vizsgáló bizottság tagja, Fluck Ákos ügyvéd pedig nyilvánosságra hozta különvéleményét, amely felvetette annak a lehetőségét, hogy a plágium miatt elvegyék Schmitt doktori címét. Mindezek után a forrás szerint "új helyzet állt elő". Az SE doktori tanácsa ennek ismeretében szerinte már az intézmény nemzetközi tekintélyével játszott, ennek megsemmisülését volt kénytelen mérlegre tenni azzal szemben, hogy mentse a köztársasági elnököt.

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, Tulassay Tivadar, az SE rektora a plágiumbotrány januári kipattanása után a miniszterelnököt is megkereste a dilemmával, hogy hogyan lehetne az egyetem hírnevét és a köztársasági elnök renoméját is megmenteni. Szerda estére az SE rektora a kormányzati forrás szerint azonban felismerte, hogy ennek a kettős elvárásnak már lehetetlen megfelelni. A későbbi jelek szerint a rektor véleményét osztotta az egyedem doktori tanácsa is, amely csütörtökön délelőtt 16:2 arányban úgy döntött, hogy kezdeményezni kell a doktori fokozat visszavonását.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Orbán és Schmitt

Nagyon gáz

Az [origo] által megkeresett kormánypárti képviselők és kormányzati vezetők a doktori tanács döntése után már egybehangzóan azt mondták, hogy az államfő menthetetlen, és az őt jelölő kormánypártok, illetve a kormány tekintélyének megőrzése érdekében - akármennyire ragaszkodik is hozzá a miniszterelnök - el kell engedni a kezét.

"Nagyon gáz" - illusztrálta például a helyzetet még az SE csütörtök esti szenátusi döntése előtt egy magas beosztású kormányzati forrás, egy másik pedig arra emlékeztetett, hogy a botrány kirobbanása óta többen - köztük ő maga is - többször figyelmeztették a kormányfőt, hogy "napról napra magasabb lesz az ára" annak, hogy hivatalban tartsák a posztjára szerintük nem most méltatlanná vált köztársasági elnököt.

Orbán Viktor információink szerint csütörtök késő estig sem a kormány, sem a Fidesz elnökségének nem kérte ki a véleményét, csak közvetlen környezetében, tanácsadói között és kommunikációs stábjában volt téma már délelőtt óta, hogy mit kellene tenni a kialakult helyzetben. (A kormányfő szóvivője, Szijjártó Péter, a miniszterelnök kommunikációs stábját vezető Havasi Bertalan, valamint Kövér László házelnök a nap nagy részében éppen Orbán Viktorral volt a kecskeméti Mercedes-gyár felavatásán.)

Érti-e majd, mi a dolga?

Információink szerint Orbán Viktor a botrány kipattanásakor a Fidesz elnökségének több tagjával szemben azon a véleményen volt, hogy az államfőt meg kell védeni. Egy idő után pedig a köztársasági elnököt nem szívelő fideszes pártvezetők között is az lett a többségi álláspont, hogy bár "roppant ciki az ügy", az elnököt annak idején formálisan jelölő Fideszt meg kell óvni az államfő lemondásával járó blamázstól, és "a dolgot el kell mismásolni".
Erre meg is volt az esély: egy, az SE vizsgálatára rálátó forrás szerint a vizsgálóbizottság tagjai "nagy nyomás alatt voltak", és a szövegegyezések konstatálásán túl jó ideje annak "kreatív kimunkálásával" foglalkoztak, hogy milyen megoldással lehetne mentesíteni a szöveglopás alól a köztársasági elnököt.

Forrás: MTI/Kovács Tamás
A háttérben a kormánypártok

A csütörtöki fordulatig úgy is tűnt, hogy bejött a miniszterelnök számítása. Kedden még az [origo] által megkérdezett kormánypárti képviselők túlnyomó többsége is azt mondta, biztos volt benne, hogy a bizottság valamilyen formában kimenti majd az államfőt, legalább annyira, hogy doktori címét ne vonják meg tőle. Az ügy megnyugtatónak hitt rendezése és a miniszterelnök Schmittet védő hozzáállása miatt az [origo] forrásai szerint a párt vezetésében mindeddig hivatalosan egyszer sem vetődött fel az államfő utódlásának kérdése.

"Hogy külön-külön mindenki mit gondolt, vagy milyen forgatókönyveket tartott elképzelhetőnek, az más dolog, erről beszélgetünk néha magunk között, de olyan megbeszélésen, amelyiken Viktor is ott volt, soha nem merült fel, hogy kit kellene keresni a Pali helyett" - mondta a pártvezetés egyik tagja, és találgatásnak nevezte azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint a pártban már Vizi E. Szilvesztert, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökét szemelték ki Schmitt utódjának. Ezek szerinte maximum a jobboldali értelmiség óhaját tükrözik, az elnökségét nem. Orbán Viktor szerinte pedig már csak azért sem akarná a tudóst megtenni államfőnek, mert "az a köztársasági elnökről vallott eddigi koncepciója kudarcának beismerésével érne fel".

A Fidesz vezetésének eddig egyetlen tagja, Pokorni Zoltán mondta ki nyíltan, hogy az államfőnek le kell mondania. Egy, a párt belső ügyeit ismerő forrás szerint e kijelentése miatt nemrégiben többen szemrehányást tettek a Fidesz-alelnökének. A Pokorni álláspontját vitatók azonban nem Schmitt személyét védték, hanem úgy érveltek, hogy "nem lehet hagyni, hogy levadásszák és megsemmisítsék a kormánynak fontos posztok betöltőit", illetve, hogy "akárkit is állítana a Fidesz köztársasági elnöknek, az úgyis örök támadások célpontja lenne".

Bár csütörtök éjszakáig forrásaink egyikének sem volt információja arról, hogy Schmitt gépének este hét óra körüli frankfurti landolása után miről beszélt telefonon a miniszterelnök az államfővel, a megkérdezettek egybehangzóan arra számítottak, hogy a kínos címfosztás után már Orbán Viktor sem marasztalta a köztársasági elnököt.

Azt ugyanakkor többen kétségesnek nevezték, hogy Schmitt Pál első kérésre "érti-e a majd a dolgát". A kormánypárti vezetők egyike úgy tudta, hogy - szerdai szöuli nyilatkozatával egybevágóan - Schmitt a botrány kezdete óta több alkalommal jelezte a miniszterelnöknek, hogy nem áll szándékában lemondani. Egy forrás szerint viszont az is benne van a pakliban, hogy ha Schmitt jelzi, hogy igazságtalannak tartja távozása kikényszerítését, akkor a kormányfő hagyni fogja, hogy az államfő "küzdje meg a maga csatáját" - forduljon például bírósághoz a szenátusi döntés ellen.