[origo] itthon

100
90

Készül a lemondásra a KDNP, eltűntek a fideszesek

[origo]|2012. 03. 30., 12:49|Utolsó módosítás:2012. 03. 30., 12:51|

Az [origo] információi szerint a KDNP-t informálisan már tájékoztatták arról, hogy ma várhatóan bejelenti lemondását a köztársasági elnök. A miniszterelnök környzetéből egyelőre semmi nem szivárgott ki és senki nem elérhető. 

Egy, az eseményekre rálátó fideszes és egy a történésekről másodkézből értesült KDNP-s politikus is az mondta péntek délben az [origo]-nak, hogy információik szerint délután valamilyen formában bejelenti lemondását a köztársasági elnök.

Úgy tudjuk, a kisebbik kormánypártot informálisan már tájékoztatták is erről, a lemondás pontos formájáról azonban még nincsenek információik. A KDNP információink szerint mindenestre már elkészített és beélesített egy Schmitt Pállal szolidáris, az államfő lemondása miatt sajnálkozó rövid közleményt, a párt megkérdezett politikusai valójában azonban már régóta megkésettnek tartják az államfőtől várt lépést.

"Már hetekekkel korábban, de minimum a vizsgálati jelentés után meg kellett volna tennie. A helyzet dramaturgiája pedig óráról órára tarthatatlanná teszi a helyzetét" - mondta a kisebbik kormánypárt egyik meghatározó politikusa.  

A miniszterelnök környezetében már tegnap is keresték a jogászok és a kommunikációs tanácsadók a legvállalhatóbb módját annak, hogyan lehetne a legkevésbé kínosan visszaléptetni a doktori fokozatát vesztett köztársasági elnököt. A lemondást a törvény szerint formailag persze egyedül Schmitt Pál jelentheti be, valójában azonban őt államfővé emelő miniszterelnöké a döntés, és kormánypárti források szerint Orbán Viktor a köztársasági elnök tegnap esti megérkezése után erre kérte őt.

Címlapsztori»

Forrás: AFP/Botár Gergely Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
70
Electrolux EOA 5551 DOX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-20% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
99.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP Palvin Barbara eszetlenül vagány Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Forrás: Magyarok a világ nyolcezresein Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10