[origo] itthon

100
90

Meghalt egy elkábított és megerőszakolt, 17 éves lány

MTI|2012. 03. 30., 11:34|Utolsó módosítás:2012. 03. 30., 12:08|

A rendőrség azzal gyanúsít két férfit, hogy a múlt héten kábítószert kevertek két 17 éves lány italába, majd megerőszakolták őket. Az egyik lány két napja meghalt, a másiknak pszichológus segít feldolgozni a történteket.

A rendőrség feltételezése szerint kábítószert kevertek két 17 éves lány italába, majd egy budapesti, belvárosi hotelben valószínűleg megerőszakoltak őket március 22-én. Egyikük két napja meghalt - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a BRFK szóvivője. Horváth Katalin Fanni elmondta: halált okozó testi sértés miatt nyomoznak az ügyben, amelynek két afrikai származású gyanúsítottja van. Egyiküket, egy 28 éves férfit még hétfőn elfogták, ő előzetes letartóztatásban van. 36 éves társa pedig a héten feladta magát, azóta őrizetben van. A másik 17 éves lányt orvosi felügyelet alatt tartják, őt a történtek feldolgozásában pszichológus is segíti.

Horváth Katalin Fanni elmondta: a VII. kerületi toxikológiai intézettől kapták a bejelentést, hogy életveszélyes állapotban szállítottak be egy fiatal lányt. Eleinte felvetődött az alkoholmérgezés gyanúja, de később kábítószert találtak a szervezetében. A lány olyan súlyos állapotban volt, hogy már a helyszínen, a szállodában újra kellett éleszteni, majd gépi lélegeztetésre szorult, és végül szerdán meghalt.

A szóvivő közölte: adataik szerint nem injekcióval juttatták az áldozat szervezetébe a drogot, így azt feltételezik, hogy az ópiátszármazékot az italukba keverhették.

A két lány a belvárosban szórakozott, amikor megismerkedett a két férfival. Több szórakozóhelyen megfordultak, sok alkoholt fogyasztottak, majd egy belvárosi szállodában két szobát béreltek ki. A barátnő másnap eszméletlen állapotban talált rá a 17 éves lányra, és értesítette a mentőket.

Horváth Katalin Fanni elmondta: mindkét lány esetében erőszakos közösülésre utaló nyomokat találtak, ezt igazságügyi orvos szakértő segítségével vizsgálják. Ugyancsak szakértő vizsgálja a 17 éves lány halálának pontos okát.

A két afrikai férfi érvényes magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkezett, ám egyiküké épp a napokban járt volna le - válaszolta egy kérdésre a szóvivő. Hozzátette: az egyik gyanúsított korábban már büntetve volt kábítószerrel visszaélés miatt.

Címlapsztori»

Forrás: AFP/Botár Gergely Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
70
Electrolux EOA 5551 DOX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-20% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
99.900 Ft

24 óra hírei »

80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: Festival de Cannes Nyaljál, kékhajú lány! A La vie d'Adele tényleg nem azért jó film, mert 10 percig mutatja a kamera, ahogy két fiatal lány szexel.
Forrás: Magyarok a világ nyolcezresein Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10