Tiszaeszlárral példálózott egy védő a Cozma-gyilkosság perében

2012.03.30. 12:00

A nem jogerősen 20 évi fegyházbüntetésre ítélt Sz. Iván felmentését vagy az elsőfokú döntés hatályon kívül helyezését kérte védője a Marian Cozma meggyilkolásában való részvétellel vádolt társaság másodfokú perének pénteki tárgyalásán.

A Cozma-gyilkosság ügyében zajló másodfokú eljárásban Szikinger István ügyvéd a harmadrendű vádlottról elmondta: "Sz. Iván ezt a cselekményt nem követhette el, nem volt meg az ő cselekvősége úgy, ahogy az a tényállásban le van írva", így fel kell menteni, hiszen "érdemleges bizonyíték nem szól amellett, hogy ő bármiféle cselekményt elkövetett". Szavai szerint a bántalmazás során lehetett akarategység a vádlottak között, de semmilyen adalék nem utal arra, hogy ez az emberölés esetében fennállt volna. Megjegyezte: védence nem látta, hogy R. Sándor szúr, arról csak N. Győzőtől hallott.

A védő - aki kétórás felszólalásában másodpercekre bontva rekonstruálta, mi történhetett a veszprémi szórakozóhely pincéjében és előtte - kiemelte: az ítélet szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott (azaz ügyfele) "végig szándékegységben cselekedett", majd közel háromszáz oldallal később úgy fogalmaznak, hogy utóbbi két férfi időközben megváltoztatta a szándékát. Amikor ügyfele odarohant a másik két vádlotthoz, nem támadni akart, hanem "azért kért segítséget, hogy Csokit (R. Sándort) megfékezze", így "ki lehet jelenteni, hogy Sz. Iván ellene volt ennek a magatartásnak", tiltakozott, azaz nem állhatott fenn szándék- és akarategység.

Az ügyész által a csütörtöki első tárgyalási napon mondottakra reagálva Szikinger István arról beszélt: az állam nem azonosíthatja magát a sértettekkel, merthogy a nép nevében kell eljárnia, a sértettekéhez hasonló alapossággal védve a vádlottak jogait is.

Súlyosan alkotmányellenesnek nevezte az elsőfokú eljárás helyszínének kiválasztását, mondván, "Veszprém az a hely, ahol leginkább lehetett érvényt szerezni annak, hogy a sértett kapjon elégtételt", később arról beszélve, hogy e "mélyen tisztességtelen eljárás" során a vádlottak "az első perctől el voltak ítélve".   Indítványozta, hogy ha a fellebbviteli tanács elfogadja hatályon kívül helyezési indítványát, az új eljárást "a Veszprémtől legtávolabb eső bíróságon folytassák le".

Egyben - a 19. század végi, a helyi zsidók ellen folytatott tiszaeszlári pert és az azt körülvevő közhangulatot idézve - Szikinger István kijelentette: "ott az ítélet mert felmentő lenni". Szerinte védence esetében is ilyen döntésnek kellene születnie másodfokon.

Az első fokon társtettesként elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt 9 éves börtönbüntetésre ítélt Pál Gábor ügyvédje,  Lehner Béla azzal érvelve kérte ügyfele büntetésének enyhítését, hogy a férfi a diszkóban kitört verekedés során megütötte ugyan egy székkel Marian Cozmát, de nem tudott arról, hogy a sportolót előbb már megszúrták.

Megjegyezte: Pál Gábor egy "ölésre nem alkalmas tárggyal", egy székkel ütötte meg Cozmát, de annak hátán, azaz nem életfontosságú szervén. Így - érvelt az ügyvéd - a vádlott legfeljebb súlyos, nem pedig életveszélyt okozó testi sértésben marasztalható el, ezért pedig rövidebb tartamú börtönbüntetés kiszabását kérte.

Mészáros Tamás ügyész jelezte: nem kíván válasszal élni a védői felszólalásokban elhangzottakkal kapcsolatban.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt.

A Győri Ítélőtáblán csütörtökön kezdődött a Marian Cozma kézilabdázó gyilkosságában részvétellel vádoltak másodfokú pere. A bíróság az MTI értesülései szerint április második felében hirdet jogerős ítéletet.

KAPCSOLÓDÓ CIKK