Elfogták a szentendrei nádast felgyújtó fiatalokat

Vágólapra másolva!
Előállítottak kilenc fiatalt, akik péntekről szombatra virradóra felgyújtották a nádast Szentendrén, verekedtek, valamint kövekkel dobálták meg a HÉV-eket. A kár másfélmillió forint.
Vágólapra másolva!

A Szentendrei Rendőrkapitányság garázdaság és más bűncselekmények gyanúja miatt indított eljárást kilenc fiatal ellen, akik a településen a múlt hét végén a HÉV sínek mellett törtek-zúztak, verekedtek, illetve felgyújtották a közeli nádast - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden. A rendőrség tájékoztatása szerint a társaság egy tagját még keresik, a többieket már kihallgatta a szentendrei rendőrség. Az eset még péntekről szombatra virradóra történt.

A társaság két 19 éves, pomázi tagját még a helyszínen elfogták, majd előállították, a többiek - egy kivételével - másnap kerültek a rendőrkézre. A helyszíni szemle megállapította, hogy a HÉV szerelvények közül mintegy 15 vagon ablaka, valamint a HÉV megállóban lévő két reklámtábla is megrongálódott; a keletkezett kár körülbelül másfél millió forint.

Az eddigi adatok szerint a fiatalok Szentendrén italoztak, majd Pomáz felé indultak gyalogosan, ekkor kezdtek garázdálkodni. A csoport egyik tagja valószínűleg verekedett is: a bántalmazott 21 éves férfiba aznap este kötöttek bele a HÉV-végállomás aluljárójában.