Indul a harc a dizájnerdrogok ellen

Vágólapra másolva!
Az új listán már nem konkrét szerek, hanem az alapvegyületek szerepelnek. A toxikológus szerint ez az úgynevezett C lista elsősorban az internetes kereskedelmet szoríthatja vissza.
Vágólapra másolva!

Hatályba lépett a dizájnerdrogok visszaszorítását célzó rendelet, amely a konkrét szerek mellett az alapvegyületeket felsoroló úgynevezett C listát is tartalmazza. A rendelet a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg, és keddtől hatályos.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága januárban közölte, hogy elkészült a nemzeti drogstratégia új - már nem konkrét szereket, hanem az alapvegyületeket tartalmazó - úgynevezett C listája. Zacher Gábor toxikológus az akkor az MTI-nek nyilatkozva üdvözölte a szakma által régóta várt jegyzék elkészültét. Véleménye szerint a C lista elsősorban az internetes kereskedelmet szoríthatja vissza.

Az eredeti tervek szerint a C lista március elsejétől lett volna hatályos, akkor az egészségügyi államtitkárság közölte, hogy a kormány elfogadta a dizájnerdrogokról szóló rendeletet, de a közzététellel még meg kell várni az EU-bizottság visszajelzését.

Az államtitkárság hangsúlyozta, hogy a rendelet elfogadására azért volt szükség, mert az utóbbi években ugrásszerűen nőtt a nagyrészt interneten árult újszerű vegyületek forgalma. Az úgynevezett dizájnerdrogok jelentős térnyerését igazolják a rendőrség tapasztalatai és a szerek miatt kezelésre szorulók számának fokozatos növekedése is. Ezért az Európai Unió számos országa elfogadta a megfelelő szabályozást a dizájnerdrogok ellenőrzése érdekében.

A dizájnerdrogokat valamely kábítószernek minősülő, ezért szigorúan ellenőrzött anyag kémiai szerkezetének a módosításával hozzák létre, hogy azok hatásukban az eredeti kábítószerhez hasonlóak maradjanak, de legálisan forgalmazhatók, használhatók legyenek. A kémiai módosítások miatt a rendeletben szereplő listára ezért konkrét vegyületek mellett vegyületcsoportok is felkerültek.

Az államtitkárság felhívta a figyelmet arra, hogy ezek az új anyagok a hagyományos szereknél rombolóbb hatásúak lehetnek. Hozzátették, fontos, hogy a dizájnerdrogok a tilalmazás szempontjából a kábítószerekkel azonos megítélés alá essenek, mert csak így akadályozható meg ezeknek az anyagoknak az ellenőrizetlen forgalmazása és terjesztése. Az ilyen anyagokkal engedély nélkül végzett tevékenység akár három év szabadságvesztéssel is sújtható.

A nemzeti drogstratégiáról itt olvashat bővebben.