[origo] itthon
A járásokhoz kerülnének az okmányirodák
MTI|[origo]|2012. 04. 04., 12:43|Utolsó módosítás:2012. 04. 04., 13:15|Az adat- és lakcímnyilvántartás, a gyámügy, illetve a szabálysértési ügyek a járási hivatalok feladatai közé tartoznak majd jövőre - jelentette be Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára. A tervek szerint viszont a jegyzőknél maradnak a szociális támogatások és a hagyatéki ügyek. Az államtitkár azt mondta, nem dőlt még el, hány járás lesz az országban, illetve Budapesten, és a minisztérium szakembereket szeretne a hivatalok élén látni.
Nyolcvanegy államigazgatási feladat maradna a jegyzőknél, és nyolcvanat telepítenének át a járási hivatalokhoz, ide kerülnének például az okmányirodák - jelentette be Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára szerdán. Az államtitkár a járásokról szóló törvényjavaslat részleteit ismertette az újságírókkal.
Szabó Erika azt mondta: a járási hivatalok olyan államigazgatási feladatokat vesznek át a jegyzőktől, amelyeket az állam az elmúlt húsz évben "kényelmi szempontok miatt" telepített a jegyzőkhöz. Közölte, az átalakítás "végső célja" az egyablakos ügyintézés biztosítása az ügyfelek számára, "tehát hogy a polgárok egyetlen helyen, a 2013 végéig kialakítandó kormányablakoknál tudják majd valamennyi ügyüket elintézni".
A tervezet szerint továbbra is a jegyzőnél maradnak azok az ügyek, amelyekhez a helyi viszonyok ismerete szükséges, így például a helyi adózással, a birtokvédelemmel, a hagyatéki leltározással, a szociális ellátásokkal és támogatásokkal, a távhőszolgáltatással összefüggő egyes feladatok, valamint a helyi védelmi, igazgatási ügyek.
A gyámügyek is a járásokhoz kerülnek
A járásokhoz átkerülő feladatok között említette viszont Szabó Erika a személyi adat- és lakcímnyilvántartást, a gyámügyi igazgatást, a gyermek- és ifjúságvédelmet, valamint a szabálysértési ügyeket. Hozzátette: ez utóbbi feladatokat már most, április 15-től átveszik a kormányhivatalok, így az érintett köztisztviselők is átkerülnek oda.
Elmondta azt is, hogy a feladatok ellátásához szükséges ingó és ingatlan vagyontárgyak átkerülnek a járási hivatalokba. Ez azt jelenti, nem építenek új járási hivatalokat, így nincs szükség beruházásokra ahhoz, hogy az új szervezeti egységek létrejöjjenek.
Az államtitkár közölte, széles körű társadalmi egyeztetést folytattak az érintettekkel, és szerinte a jegyzők részéről teljes megértésre talál az a gondolat, hogy az állam a saját államigazgatási feladatait a saját szervezetrendszerén, azaz a járási hivatalokon keresztül végezze. Az [origo] által korábban megkérdezett jegyzők azt mondták, hogy szívesen szabadulnának sok feladattól, de főleg a munkatársaik állását féltik.
Nem tudni, hány járás lesz Budapesten
Szabó Erika arról egyelőre nem tudott beszámolni, hány járás lesz, hol lesz a székhelyük, és mely települések tartoznak majd az egyes járásokhoz. Jelezte: a járások számát kormányrendeletben szabályozzák majd. Erről legkésőbb június 30-áig kell dönteni, de bízik abban, hogy ez már korábban megtörténik.
Az államtitkár szerint nyitott kérdés még a budapesti körzetek száma is. Elmondta, korábban hetet terveztek, de még tartanak az egyeztetések. Jelezte: van olyan javaslat, hogy legyen inkább nyolc, de kaptak olyan kérést is a kerületi polgármesterektől, hogy legyen körzet minden kerületben. A járási hivatalok vezetőinek jogállását érintő kérdésre azt mondta, még zajlik az egyeztetés, de a tárca szakmai álláspontja az, hogy szakember kerüljön a hivatalok élére.
Címlapsztori»
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Tűnés a falumból!
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
Mi az az Egri csillagok?
Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
A magyar egy kiváló ember, jól dolgozik, dicsőséges
A magyarok szenvedélyes, jókedvű és barátságos emberek, akik feltétel nélkül büszkék a hazájukra. A lényeg a békés építkezés, árral szemben úszni nem jó, aki disszidál, ...
Az ősz haja kilógott a heverő alól
A megkötözött öregasszonyra ágyat raktak, a falu szélén élő bácsit halálra verték egy kis fagyasztott húsért. Az ügyészség ezzel vádolja azt a hat férfit, akik közül ...
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Tűnés a falumból!
- Portik Tamás hangosan nevetett a zavart koronatanún
- Segítene az elhízott magyarokon az EU
- Őrült pénzt kaphat az amerikai lottónyertes
- Éledező növekedés, hatalmas államadósság
- Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
- Kaszával ölt motorost
- 15 perc alatt elbuktak az afgán nők
- Fegyveres rablókat fogtak el Budapesten
- Egymilliárdért kampányolhatnak a pártok
- Béreljen nagymamát!
- Pert nyert egy devizahiteles a bank ellen
- A trafiktörvény ellen tüntettek a Fidesz székháznál
- Eldőlt egy vaslépcső a BVSC uszodájában
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely fényképezte a Cannes-ban szereplő Mielét. Interjú.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051718.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051324.jpg)