[origo] itthon
Menekülnek a tanárok az új igazgató miatt
MTI|2012. 04. 04., 17:09|Utolsó módosítás:2012. 04. 04., 20:29|Huszonhárom tanár mondott le osztályfőnöki és munkaközösség-vezetői megbízatásáról egy szigetszentmiklósi gimnáziumban, miután szerintük indokolatlanul tették meg Kövér László egyik barátját igazgatónak. Az Országgyűlés sajtószolgálata szerint az új igazgatót, Mede Norbertet nem ismeri Kövér László.
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Tiltakozik a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium új igazgatójának megbízása ellen a tantestület és a szülők egy része; huszonhárom tanár szerdán lemondott osztályfőnöki, illetve munkaközösség-vezetői megbízatásáról is - olvasható az iskola honlapján, illetve a szülők által az MTI-hez eljuttatott nyílt levélben.
A stop.hu szerdai írása szerint a pályázat érvénytelenítése után jelölt ki iskolaigazgatót a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ (MIK) a szigetszentmiklósi gimnázium élére. Az iskola eddigi megbízott vezetője, Czita Zoltán azt mondta a honlapnak: az eredményhirdetés kijelölt napján a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közölte, hogy a pályázatot érvénytelenítik, megbízott vezetőt állítanak az intézmény élére, és új pályázatot írnak ki.
Czita Zoltán a stop.hu-nak arról is beszélt, hogy a megbízott igazgató "az erős fideszes kötődésű" Mede Norbert, Kövér László házelnök barátja lett. Az Országgyűlés sajtószolgálata az MTI-nek megküldött szerdai kommünikéjében azt írta, minden alapot nélkülöz az a következtetés, hogy Mede Norbert az Országgyűlés elnökével ápolt kapcsolata miatt kapta meg az igazgatói megbízatást. "Ezzel szemben a valóság az, hogy Kövér László semmilyen személyes ismeretségi kapcsolatban nem állt és nem áll a cikkben szereplő úrral, így minden valóságalapot nélkülöz a cikk valamennyi további ezzel kapcsolatos állítása és következtetése" - zárul a közlemény.
A tiltakozást megküldték Hoffmann Rózsának is
A Batthyány gimnázium honlapjára időközben felkerült a tantestület kedden írt nyílt levele. Ebben "mélységes megdöbbenésüknek és felháborodásuknak" adnak hangot a fenntartói döntés miatt. Szerintük ez a döntés a nevelőtestület és alkalmazotti közösség túlnyomó többségének véleménye és kérése ellenére, szakmai indoklás és állásfoglalás nélkül született.
A levél tanúsága szerint tiltakozásukat megküldték Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak, Aáry-Tamás Lajosnak, az oktatási jogok biztosának, Tarnai Richárd megyei kormánymegbízottnak és Horváth Péternek, a MIK központvezetőjének is.
Az MTI úgy tudja, hogy a szigetszentmiklósi gimnáziumban 42 tanár és három óraadó dolgozik, az előbbi körből huszonhárman írták alá az iskola honlapján is közzétett nyilatkozatot. E szerint "mivel az újonnan kinevezett igazgatóval való együttműködést lehetetlennek tartjuk, osztályfőnöki, illetve munkaközösség-vezetői megbízatásunkról a mai nappal lemondunk".
Minden a jogszabályok szerint történt
A Pest Megyei Intézményfenntartó Központ (PMIK) vezetője szerint a jogszabályoknak megfelelően bízta meg Mede Norbertet április 3-ával a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium igazgatói feladatainak ellátásával, a megbízás július 31-ig, az új pályázat eredményes elbírálásáig szól. Horváth Péter az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kiemelte: a jogszabály a fenntartó, a PMIK döntési körébe utalja az iskola vezetőjének megbízását, annak minden felelősségével együtt. A központ vezetője közleményében azt írta: a PMIK által kiírt pályázat, amely a nemzeti erőforrás miniszter döntésével zárul, nyílt és nyilvános, minden arra alkalmas pályázónak lehetőséget ad az indulásra.
Címlapsztori»
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
- Unokáink is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Rosszul lett az út mellett, kirabolták
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
- Unokáink is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Rosszul lett az út mellett, kirabolták
- Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani
- Elfogták a gyilkos pécsi állatorvost
- Mindenbe belekóstolt Őszöd állítólagos tanúja
- Összeomlott egy híd Washington államban
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Tulajdoni lap cáfolja az őszödi tanút
- Áder János lett a nemzet snecizője
- Megégett egy tűzoltó az új védőruhában
- Brüsszel kimondhatja: ennyi elég
- Milliókat kaphat a visszavarrt karú magyar
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Húszszázalékos is lehet a reklámadó
- A Mazsihisz Kövérhez fordul Gaudi-Nagy kijelentése miatt
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Emma Watson akkor is elmegy, ha jön
Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/1305/2013052439.jpg)