Titkosan kezelik a kormányfők diplomamunkáit

Schmitt Pál, doktori, disszertáció, dolgozat,diploma, plágium
Vágólapra másolva!
Dékáni utasításra nem adható ki Orbán Viktor diplomamunkája - írja a Népszabadság, amely kedden hiába kérte az ELTE Állam- és Jogtudományi Karától a miniszterelnök dolgozatát. A Pécsi Tudományegyetem pedig Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szakdolgozatáról nem ad információkat, de a volt kormányfő megígérte, hogy előkeresi a dolgozatait.
Vágólapra másolva!

Nem nyilvános Orbán Viktor 1988-ban beadott Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben című diplomamunkája - írja a Népszabadság, amely kedden hiába kérte az ELTE Állam- és Jogtudományi Kartól a miniszterelnök dolgozatát.

Az egyetemi könyvtár dolgozói azt mondták a lap munkatársának, hogy a dolgozat dékáni utasításra nem adható ki. A lap információi szerint a dékán az után döntött erről, miután Schmitt Pál plágiumügye januárban nyilvánosságra került. A lap szerint az egyetem megkereste Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőjét, aki levelében megerősítette: az egyetemnek joga van a dolgozat nyilvánosságának korlátozásához.

Ugyancsak nem ad információt a Pécsi Tudományegyetem Gyurcsány Ferenc szakdolgozatáról. A Pécsi Újság korábban arról írt, hogy adatvédelmi okokra hivatkozva az egyetem nem adott információt a dolgozatról. A lap megkeresésére az egyetem oktatási igazgatója, Lengvárszky Attila azt mondta: "Az egyetem nem adhat ki személyes adatokat egy harmadik fél számára, még a friss munkaerőt kereső cégeknek és vállalatoknak sem."

Gyurcsány Ferenc erre reagálva kijelentette, hogy a sok költözés miatt dobozban vannak a dolgozatai, amelyeket elő fog keresni. A Facebook-oldalán pedig nyilvánosságra hozta főiskolai és egyetemi indexének fényképét.