Három balesetet okozott egy ámokfutó a fővárosban

Vágólapra másolva!
Három balesetet is okozott egy ismeretlen autós Budapesten csütörtök hajnalban. A sofőr karambolozott az Andrássy úton és az Oktogonnál, majd a Váci úton egy oszlopnak ütközött, és eltűnt. Délelőtt jelentkezett a rendőrségen.
Vágólapra másolva!

Több balesetet okozott csütörtök hajnalban egy ismeretlen autós a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A rendőrség tájékoztatása szerint a személyautó először a VI. kerületben, az Andrássy út és a Nagymező utca kereszteződésében ütközött egy autóval, a balesetben egy ember megsérült. A vétkes sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, majd autójával az Oktogonnál egy parkoló autónak ütközött.

A sofőr ekkor sem állt meg, végül a IV. kerületben, a Külső Váci úton, a Megyeri út közelében eddig tisztázatlan körülmények között egy oszlopnak ütközött. A kiérkező rendőrök az autót üresen találták.

Csütörtökön délelőtt a Dunakeszi Rendőrkapitányságon jelentkezett egy férfi a fővárosban hajnalban történt sorozatbalesettel összefüggésben - közölte a BRFK sajtóügyeletese. A tanúkihallgatások jelenleg is tartanak.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Az autós három balesetet is okozott, majd összetört autóját hátrahagyva elmenekült