Ötvenmilliós nyereséget ért el tavaly a KDNP

Vágólapra másolva!
Mintegy 257 millió forint bevételből gazdálkodott 2011-ben a KDNP, ennek túlnyomó részét a költségvetési támogatás tette ki. Adományokból 15 millió, a párttagoktól hétmillió forint folyt be.
Vágólapra másolva!

Nagyjából 47 millió forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet a KDNP. A kormánypárt elmúlt évi pénzügyi beszámolója csütörtökön jelent meg a Hivatalos Értesítőben. Eszerint a kereszténydemokraták hozzávetőleg 257 millió forintos bevételéből 233 millió forintot tett ki a költségvetési támogatás, adományokból 15, tagdíjakból 7 millió forintja származott.

Magánszemélyként 500 ezer forintnál többet - 630 ezret - csak Surján László európai parlamenti képviselő fizetett be a pártkasszába. Külföldiek nem támogatták pénzzel a kormánypártot, amely ugyanakkor több mint hárommillió forintra tett szert fővárosi önkormányzatoktól - az újpestitől, a belvárositól, a rákospalotaitól és a XII. kerületitől -, több mint egymillió forintot pedig az Éghajlat Könyvkiadótól kapott.

A KDNP 210 millió forintot költött tavaly, ebből 123 milliót működésre. Politikai tevékenységét 61 millió forintból fedezte, míg hitel-visszafizetésre 18 milliót fordított. Ez azt jelenti, hogy a KDNP az egy évvel korábbi 55 millió forintos nyereség után tavaly 47 millió forint nyereséget ért el.