Eltűnt a világ szeme elől Schmitt Pál

Schmitt Pál Béla Király úti államfői rezidencia
Vágólapra másolva!
Se az államfői hivatalban, se a rezidencián, se korábbi házánál, se nyaralójánál, se lányainál nem látta senki napok óta Schmitt Pált. Egykori szomszédja még emlékszik, milyen kedvesen elköszöntek, amikor kiköltöztek otthonról, egy másik ismerőse szerint pedig mindig próbálta lerázni a testőröket, ha a lányaihoz ment. Schmittnek hamarosan ki kell költöznie az államfői rezidenciáról, honlapja már nem működik, hivatala pedig hallgat hogylétéről.
Vágólapra másolva!

"Ma elment az elnök úr" - mondták szerdán a XII. kerületi, Béla király úti rezidencia őrbódéjánál az [origo]-nak. Közben egy futár épp pizzát hozott a rezidenciára, ahonnan egy fehér szolgálati autóval kigördült a Terrorelhárítási Központ egyik munkatársa. Azt mondta, a pizza a személyzetnek lesz, majd igazoltatta az [origo] munkatársait. Kérdésünkre, hogy bent van-e Schmitt a rezidencián, már nem válaszolt.

Csak tavaly költözött be a Béla király útra, de hamarosan el kell költöznie az köztársasági elnöki rezidenciáról Schmitt Pálnak, aki hétfői lemondása óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt. A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken lemondta Schmitt összes már megszervezett programját. Utoljára kedden adott életjelet magáról, amikor az ő aláírásával adott ki egy közleményt az államfői hivatal. Ebben azt írták, hogy nem doktori címének visszavonása miatt, hanem a nemzeti egység érdekében mondott le az államfői posztról. A közleményből kiderül, hogy Schmitt felvette a kapcsolatot egy ügyvédi irodával, amely megvizsgálja, jogszerű volt-e a doktori cím visszavonása.

Csütörtökre lekapcsolták a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapját, a rövid tájékoztató szerint az oldal a következő köztársasági elnök hivatalba lépéséig nem üzemel. A hivatal honlapja szerdán még működött, a szokásos hivatali információkon kívül szerepeltek rajta Schmitt Pál önéletrajzán túl dr. aláírású államfői közleményei is. Érdeklődtünk hollétéről a hivatalnál, de kérdéseinkre nem válaszoltak, későbbre ígértek tájékoztatást.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Pizzafutár az államfői rezidenciánál

A Sándor-palotánál szerdai ottjártunkkor épp a Schmitt által bevezetett szokásos őrségváltás zajlott. A palota területén dolgozó árusok azt mondták, hogy ők már március 15-e óta nem látták Schmitt Pált a környéken. A Köztársasági Elnöki Hivatal előtt több fekete hivatali autó is parkolt, nagyrészt Skoda Octaviák, de valószínűleg egyik sem Schmitté volt, őt ugyanis akkor is egy fekete, lesötétített Audi várta, amikor a múlt héten csütörtökön megérkezett Dél-Koreából. A hivatal melletti Nemzeti Táncszínház dolgozói is azt mondták, már jó ideje nem látták a lemondott elnököt.

Szombat óta kedvelt éttermében, a budai Déryné bisztróban sem járt Schmitt a pincérek szerint.

Igyekezett lerázni a testőröket

Schmitt Pál elnöki beiktatása után még öt hónapon át a saját házában lakott a Hűvösvölgyben, nem messze attól a francia iskolától, ahová magyarországi tartózkodása alatt Angelina Jolie és Brad Pitt gyerekei jártak. 320 négyzetméteres házát - amelynek postaládáján "parlagfűmentes ház" matrica is látható - jelenleg diplomaták bérlik.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Schmitt házában most bérlők laknak

A szomszédok azt mondták, azóta nem látták a környéken sem Schmitt Pált, sem Makray Katalint, amióta elköltöztek a Béla király útra. Mint mondták, Schmitt feleségével sokszor találkoztak a helyi kisboltban. A környék lakói szerint kedves, rendes szomszédok voltak Schmitték, és ahogy mondták, "a Katika mindenkitől szépen elköszönt", amikor elköltöztek. A megkérdezett szomszédok nem tudnak arról, hogy Schmitt Pál visszaköltözne régi házába a Béla király útról.

Felkerestük azt a szintén II. kerületi, Patakhegyi úti lakóparkot is, ahol Schmitt két lánya lakik, de csengetésünkre senki sem válaszolt. Az egyik szomszéd azt mondta, hogy a plágiumbotrány kitörése óta többször is járt itt Schmitt Pál, a lemondása óta azonban itt sem bukkant fel.

A szomszéd szerint Schmitt a lányaihoz mindig a saját kocsijával érkezett, testőrök nélkül. A férfi szerint Schmitt mindig is igyekezett lerázni a testőröket, felesége pedig rendszeresen egyedül járt vásárolni a környékbeli hipermarketbe. A szomszéd azt mondta, a plágiumügyről egyszer sem beszélt Schmittel, "ez nem volt téma köztünk".

Én kenem neki a zsíros kenyeret

A vagyonnyilatkozata szerint Schmittnek van egy nyaralója a Budakalászhoz tartozó Luppa-szigeten is. A szigetre csak egyetlen módon, egy kis hajóval lehet átjutni. Megkérdeztük a kishajó vezetőjét, hogy látta-e mostanában Schmittet a környéken, de kérdésünkre nem adott egyértelmű választ. "Legalább harminc éve ismerem Palit, minden évben kijön ide, én kenem neki a zsíros kenyeret. Katika meg mindig kijön takarítani nyáron" - mesélte viccelődve a pocakos, borostás férfi.

A hajós szerint Schmitt kíséret és testőrök nélkül szokott érkezni a Luppa-szigetre, egy szomszéd azonban arról számolt be, hogy nagy fekete autókat és motoros testőröket szokott látni, amikor Schmitték érkeznek. A lemondott elnök nyaralójával szemben élő férfi azt mondta, elég régen nem látta erre Schmitt Pált, és szerinte egyébként is évente csak egyszer jön ki a nyaralóba, a születésnapján.

Schmitt Pálnak hamarosan ki kell költöznie a Béla király úti rezidenciáról, de anyagi gondjai valószínűleg nem lesznek, ugyanis tavaly nyáron ő maga írta alá azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében a köztársasági elnök ingyen kap lakást, autót és fizetést az államtól akkor is, ha lemond. A jogszabály szerint még az elnök úr megszólítás is jár neki.

Ha ön látta Schmitt Pált az elmúlt napokban, és esetleg beszélt is vele, írja meg nekünk a hirugyelet@origo.hu e-mail címre!