Szellemházak takarják el a kulcsi tragédiát

Több embert megöltek a Fejér megyei Kulcs községben, emberölés, helyszínelés, gyilkosság
Vágólapra másolva!
Soha be nem fejezett, gazzal sűrűn benőtt házak sorakoznak Kulcsnak azon a részén, ahol pénteken reggel egy 24 éves fiú a gyanú szerint lemészárolta négy rokonát. Bár évtizedek óta a környéken éltek, a helyiek alig ismerték őket, a szomszédok is leginkább csak köszöntek nekik, másról nem esett szó közöttük. Egyetlen dologgal hagytak mély nyomot a falu életében: azokkal a romos házakkal, amelyeket a családfő épített még a 90-es évek elején. A gyilkossággal gyanúsított fiú egy volt osztálytársa szerint normális, de visszahúzódó volt, egykori tanára szerint pedig annyira észrevétlen maradt, hogy szinte nem is emlékezett rá.
Vágólapra másolva!

"Rejtély az a ház" - mondta a kulcsi Temető utca sarkánál pénteken későn délelőtt egy asszony. A házban lakott az a család, amelynek egyik tagja a gyanú szerint pénteken délelőtt meggyilkolta négy rokonát, három másik embert (egyik testvérét, anyját és egy arra járó férfit) pedig súlyosan megsebesített. Az áldozatok a gyanúsított 24 éves fiú nagyszülei, egyik testvére és apja.

A család háza a Dunától nem messze elterülő, főleg nyaralók által lakott 2600 fős Kulcs egyetlen igazi magaslati pontján, a Hegyalja utcáról nyíló telek legtetején áll. A környék tele van zsákutcákkal és nyaralókkal, a kulcsiak nagy többsége nem lakik itt állandóan, csak hétvégén, ünnepek idején jár ide Budapestről, Dunaújvárosból. A ház pénteken megközelíthetetlen volt, a rendőrök lezárták a területet. "Normális embereknek elég egy lakószint, annak a háznak vagy öt emelete van" - mondta az asszony, de ennél többet alig tudott a családról. A legtöbb kulcsihoz hasonlóan hallott arról, hogy a családfő valamilyen csalási ügy miatt börtönben volt a 90-es években, de ezt is annyival intézte el: "próbált segíteni itt, próbált segíteni ott, aztán valahogy rosszul sült el".

Nem voltak túl népszerűek

A környéken számos jól látható jele van ezeknek a próbálkozásoknak. A környező utcákban itt is, ott is tucatnyi félkész, tetőtlen, karvastagságú fákkal és gazzal dúsan benőtt épület áll. Az utca egyik romos viskójában lakó férfi szerint ezeket mind a családfő építette még a 90-es években. Az álmából fölzavart, a bánatos időben láthatóan kóválygó férfi szerint a család tagjai "nem voltak túl népszerűek" Kulcson, mivel sokan emlékeztek még a soha nem be nem fejezett házakra, az építkezésre felvett szociálpolitikai támogatásra, amelyet a helyiek szerint elcsaltak, és ezért a családfő börtönben is volt.

Kiss Csaba, a község polgármestere pénteken azt mondta telefonon az [origo]-nak, hogy a családfő valóban büntetett előéletű. "Annak idején szocpolos házakat épített, benne volt a szocpolos csalásban, azzal voltak gondjai" - mondta, hozzátéve, hogy ez ugyanakkor már régi történet, és a családfő "már le is ülte" az érte kapott büntetést.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

A rejtélyes ház

"Nem hiszem, hogy ez számít" - mondta egy fiatal lány egy sarokra a gyilkosság helyszínétől. Szerinte egyszerűen szürke család volt, nem nagyon jártak össze a helyiekkel, a gyerekeket sem igazán ismerte senki. Nagyjából ennyit tudott mondani a megkérdezett kulcsiak többsége is: rendes, normális, művelt emberek, a nagyapa jogász doktor, a gyerekek visszafogottak, és az egész család magának való.

"Egyszer mondta, hogy nézzek körül náluk, de aztán soha nem jött" - mondta a családfőről a kulcsi baráti kör elnöke, aki szerint az apa aktív tagja volt a 80-as évek végén a civil szervezetnek. Azért harcoltak, hogy az akkor még Rácalmáshoz tartozó Kulcs önállósodhasson, mert elegük volt abból, hogy csak egy nagyobb település szatellitjeként élnek, fejlesztéseket, befektetési pénzeket nem igazán kapnak.

Nem olyan idegbeteg, mint én

A harc végül sikerrel járt, a közös munka ellenére azonban a férfi azt mondta, nem maradt szoros kapcsolata a szerencsétlenül járt családfővel. "Váltottunk pár szót" - ennyi volt a kapcsolatuk, a legélénkebb benyomás, ami megmaradt benne ez: "korpulens alak volt, nem olyan idegbeteg, mint én".

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Lezárták a ház környékét

A gyerekeket is alig ismerte, a gyilkossággal gyanúsított fiút évekkel ezelőtt látta. Mások sem sokat tudtak róla, állítólag nem jártak össze a helyi gyerekekkel. Egy lány, aki az általános iskolában egy osztályba járt vele, mindössze annyit tudott róla mondani, hogy normális volt, nyugodt, visszahúzódó, sosem hallott tőle olyanról, hogy bántották volna otthon, de a család nem igazán vegyült a többi helyivel.

Egy másik fiatal lány azt állította, látta a családot sokszor, de nem igazán volt velük kapcsolata, viszont édesanyja tanította a legfiatalabb fiút a kulcsi iskolában, és azt mondta róla, "nagyon rendes gyerek volt", de a család nem volt feltűnő. Az utcán kicsit lejjebb lakó férfi szerint a család lánygyereke gyakran ment el feléjük, mindig köszönt, közvetlen volt, de ennél mélyebb benyomása nem volt róla.

Előbb nagy láb, aztán kicsi

Az [origo] beszélt a gyanúsított fiatalember korábbi osztályfőnökével, akinek az osztályában 2007-ben esti tagozaton érettségit szerzett egy dunaújvárosi gimnáziumban. A tanár azt mondta, szörnyülködve hallotta a gyilkosság hírét, de ő semmi rendkívülire nem emlékszik egykori diákjával kapcsolatban.

"A pedagógus emlékezete olyan, hogy csak a rendkívüli jókra és rendkívüli rosszakra emlékezik a régi osztályokból, de én nem emlékszem, hogy ebben a fiúban bármi alantasság vagy zavar lett volna" - mondta a tanárnő. Szerinte a gyilkossággal gyanúsított fiú osztályában a diákok nagyon összetartóak voltak, nagyon sokat segítették egymást, és igazán tanulni akartak, nem csak a papír kellett nekik.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

A sportpályán mutatták meg a gyanúsítottat a sajtónak

A kulcsiak egyetlen olyan részletet tudtak említeni, amely problémát okozhatott a családnak. Azt állították, hogy mielőtt a családfő börtönbe került, kifejezetten nagy lábon éltek. Miután belebukott az építési vállalkozásba, többen kifejezetten megharagudtak rá Kulcson, és a családnak is sokkal rosszabbul ment, egy szomszéd szerint oda kellett figyelniük, hogy mire költenek.

A rozoga házban lakó férfi szerint azért volt jó oldala is a család elbukott vállalkozásának. "Azt a házat 900 ezerért vették meg" - mutatott az utca túloldalán álló, csupasz téglafalakból és egy befejezetlen tetőszerkezetből álló, leginkább lebontásra érdemes épületre. "Telket sem kap ennyiért most Kulcson" - mondta.