Játékfüggő a kulcsi gyilkos

Vágólapra másolva!
Egyik pillanatról a másikra bekattant a kulcsi gyilkos a nővére szerint. Az ámokfutást túlélő nő a Borsnak azt mondta, testvére játékfüggő, és egész nap a számítógép előtt ült. A 24 éves férfit vasárnap helyezték előzetes letartóztatásba, és négy családtagjának meggyilkolásával gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

"Nem a drogok vagy a családi üzlet miatt esett nekünk Csanád. Számítógépjáték-függő. Volt, hogy 24 órán keresztül ült a gép előtt, és játszott. Most pedig egyik pillanatról a másikra bekattant" - mondta Réka, a kulcsi családirtás egyik túlélője, a támadó nővére a Borsnak. A lap a dunaújvárosi kórházban beszélgetett a négyes gyilkosság túlélőjével. A nő jobb karja vállig be volt kötve, a hasát is megvágta az ámokfutó, a legfeltűnőbb sérüléseket pedig a fején szerezte. "Kilyukasztott" - mondta a nő, és hozzátette, hogy soha nem fog megbocsátani az öccsének.

A bíróság vasárnap elrendelte a négy ember meggyilkolásával vádolt kulcsi férfi 30 napos előzetes letartóztatását. A 24 éves férfi meghallgatása során ismét beismerte tettét, és a bíróság határozatát is tudomásul vette. A pénteki brutális családi bűncselekmény gyanúsítottját a Terrorelhárítási Központ munkatársai még aznap, néhány órán belül elfogták. A 24 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy egy bozótvágó késsel megölte négy családtagját - az édesapját, a nagyszüleit és a testvérbátyját -, míg az édesanyját, a lánytestvérét és egy közeli rokonát súlyosan megsebesítette a Fejér megyei Kulcson. A tettes az elfogásakor nem tanúsított ellenállást.

Itt elolvashatja helyszíni riportunkat, ebből a cikkből pedig részletesen tájékozódhat a pénteki eseményekről. A férfi vallomásában elmondta, hogy előre kitervelte családja lemészárlását, erről itt olvashat bővebben.