Benyújtotta a kormány az Audinak kedvező törvénymódosítást

Vágólapra másolva!
Matolcsy György gazdasági miniszter benyújtotta az országgyűlésnek azt a törvénymódosítást, amely kedvezőbb helyzetbe hoz több nagy külföldi tulajdonú vállalatot, többek között az [origo] információi szerint ezért régóta lobbizó Audit.
Vágólapra másolva!

A december végén átírt szakképzési törvényt most ismét módosító javaslat két fontos változtatást tartalmaz: már az első évfolyamtól lehetővé teszi, hogy a szakmunkástanulók céges gyakorlaton vegyenek részt, és kevesebb közismereti órát ír elő.

A parlament honlapján olvasható javaslat általános indoklása szerint a cél, hogy "a foglalkoztathatóság közép- és hosszú távon javuljon", a módosítással "a szakiskolai képzésben a duális képzés további kiterjesztése valósul meg". A részletes indoklás sem árul el ennél sokkal többet: a szöveg szerint indokolt "generálisan lehetővé tenni, hogy a szakiskolai képzésben már a kilencedik évfolyamon lehessen tanulószerződést kötni".

Az [origo] korábban beszámolt róla, hogy a módosításra rálátó források szerint a változtatások célja az, hogy a gyakorlati képzést vállaló nagyvállalatok minél hamarabb és minél olcsóbb munkaerőhöz jussanak. Az érintett cégek ennek érdekében igyekeztek lobbizni is.