15 milliárd forintot fizet a főváros a vízművekért

Vágólapra másolva!
A főváros 15,1 milliárd forintot fizet a francia Suez Environnementnek a vízműcég kisebbségi csomagjáért. Május közepéig az ügylet lebonyolódhat.
Vágólapra másolva!

Összesen 15,1 milliárd forintos vételárban állapodott meg a városvezetés a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának kapcsán a francia Suez Environnement S.A.-val - ezt Tarlós István főpolgármester jelentette be. Ez a visszavételi ár 1,4 milliárddal olcsóbb, mint az 1997-ben kötött szerződés összege. Az 1997-ben kötött szindikátusi és menedzsmentszerződés megszüntetéséről és a részvény-adásvételről még határoznia kell a Fővárosi Közgyűlésnek.

A főpolgármester úgy vélte: az utóbbi hetekben voltak "szabályos ellendrukkerek" is, akik azon igyekeztek, hogy ne szülessen jó megállapodás, ezzel együtt "rendkívül pozitív", botránymentes egyezség született.

A városvezető szavai szerint a város szempontjából a korábbi szándéknyilatkozathoz képest előnyösebb egyezséget tudott kötni az önkormányzat tárgyalódelegációja. A befektető úgynevezett szavatossági nyilatkozatot tett, vagyis kijelentette, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeit teljesítette. Kitért arra is, hogy a végleges megállapodás aláírásának határideje május 8.

Tarlós három héttel ezelőtt, amikor már szándéknyilatkozatot fogadott el a két fél, arról is beszélt, hogy a városban maradhat a következő tíz évben kifizetendő mintegy 33 milliárd forintos menedzsmentdíj. A főpolgármester elmondta, hogy a teljes fizetendő összeg 15,1 milliárd forint, amelyből 12,094 milliárd forintba kerülnek a részvények, tartalmazza a 2,537 milliárd forintos OTP-adósságállományt, valamint az első negyedévre járó 468 millió 947 ezer 500 forintos menedzsmentdíjat. Utóbbi április 1-jétől már nem jár a befektetőknek.

Tarlós emlékeztetett arra, hogy az akkori városvezetés 1997-ben az Állami Számvevőszék kifogásai ellenére nemcsak a társaság 25 százalékát plusz 1 részvényt adta el, hanem a menedzsmentjogokat és a törzsvagyon arányos részét is. A külföldi befektetők nagyságrendileg sok 10 milliárd forint menedzsmentdíjat vittek ki az országból, s így tettek volna a következő tíz évben is - vélekedett Tarlós István. A városvezető arról is beszámolt: az összeg túlnyomó részét maga a vízművek, illetve két - meg nem nevezett - fővárosi közszolgáltató cég kitermeli, sőt kitermelte, a kisebbik részhez rövid lejáratú hitelt kell felvennie a fővárosnak, "ami a bolondnak is megéri". Kitért arra is, hogy a végleges megállapodás aláírásának határideje május 8.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta: a főváros felkészült a társaság menedzselésére, vízdíjemelésben pedig nem gondolkodnak.

Az ugyancsak részben külföldi kézben lévő Fővárosi Csatornázási Művek kapcsán annyit mondott: nem zárható ki, hogy azt a szerződést is van oka felülvizsgálni a fővárosnak.