Magánvélemény a gyöngyöspatai polgárháború a Jobbik szerint

Vágólapra másolva!
Gyöngyöspata polgármestere szerint a Jobbik elleni rágalomhadjárat része és manipulált az atv.hu-n megjelent hangfelvétel, amelyen ő állítólag egy előbb-utóbb bekövetkező polgárháborúról és "zsideszes rendőrökről" beszél. A Jobbik szerint Juhásznak egy magánbeszélgetésen elhangzott magánvéleményéről van szó, a felvétel pedig bizonyíték arra, hogy politikusait megfigyelik. Az MSZP a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi.
Vágólapra másolva!

Juhász Oszkár, Gyöngyöspata jobbikos polgármestere állítólag nem is hallott arról az atv.hu-n megjelent hangfelvételről, amelyen a lap szerint többek között egy polgárháború esélyéről beszélget kampányfőnökével és feltehetőleg a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület két aktivistájával.

Az atv.hu csütörtöki közlése szerint a hangfelvétel egy 2011 májusában történt megbeszélést rögzít, amelyen a közelgő időközi önkormányzati választással kapcsolatos teendőket vitatták meg. A beszélgetés résztvevői a felvétel szerint szólnak egy polgárháború várható bekövetkeztéről és arról, hogy annak akkor kell megtörténnie, amikor az az ő nyereségükkel végződhet. Az atv.hu szerint a beszélgetés során Juhász Oszkár egyebek között azt mondta: "Most úgy lenyomnának minket, mint a bélyeget. Hétezer olyan rendőrük van, aki állig föl van fegyverezve és hithű a Zsideszhez."

Az akkor még csak polgármesterjelölt Juhász Oszkár kijelentette azt is a felvétel szerint, hogy polgármesterré választása után jelentős változásokat tervez Gyöngyöspatán, és ennek az anyagi fedezete is megvan; a Jobbiknak vannak külföldi kapcsolatai, "ahonnan olyan pénzeket tudunk behozni Gyöngyöspatára, amiről nem is álmodtok, hogy honnan meg mekkora pénzeket tudunk mozgósítani". A jobbikos politikusnak tulajdonítja a honlap azt a kijelentést is, amely szerint olyan, akár külföldi őrző-védő erőket lehet a településre hozni, hogy aztán "egy dzsipszi sem teszi be a lábát", de még egy kormányügynök sem.

A Jobbik nem kommentálja az elhangzottakat; álláspontjuk szerint Juhásznak egy magánbeszélgetésen elhangzott magánvéleményéről van szó, a felvétel pedig bizonyíték arra, hogy a jobbikos politikusokat titkosszolgálati eszközökkel megfigyelik.

"Ilyen felvételről nem tudok, ilyen megnyilvánulást én nem tettem" - fogalmazott ugyanakkor Juhász Oszkár, miután az MTI tudósítója ismertette vele a felvétel tartalmát. Azt mondta, egy országos rágalomhadjárat folyik a Jobbik és személye ellen, ha pedig van ilyen felvétel, az szerkesztett lehet, és ennek a rágalomhadjáratnak a része. Rágalom ellen pedig nincs orvosság - fűzte hozzá.

Az MSZP az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának az összehívását kezdeményezi az atv.hu-n megjelent hangfelvétellel kapcsolatban - jelentette be Mesterházy Attila. Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a felvételen elhangzottak kimerítik az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekvés bűncselekményét. Az MTI kérdésére, hogy az MSZP tesz-e feljelentést az ügyben, Mesterházy Attila azt válaszolta: a nemzetbiztonsági bizottság ülésére meghívást kaphat az Államvédelmi Hivatal, nekik van jogosultságuk, hogy operatív eszközökkel is megvizsgálják az ügyet, és ha szükséges, akkor hivatalból kell, hogy megindítsák a szükséges eljárásokat. Hozzátette: az ügy annál komolyabb, hogy most politikai PR-ból gyorsan az ügyészséghez forduljanak.

Közben Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője, aki a nemzetbiztonsági bizottság tagja is, azt mondta, hogy ők is a bizottsághoz fordulnak, mert a hangfelvétel egy újabb bizonyíték arra, hogy a jobbikos politikusokat titkosszolgálati eszközökkel megfigyelik. Azt szeretné megtudni, hogy "milyen alapon, milyen törvény alapján, kinek az utasítására" rögzítették a beszélgetést és hogyan kerülhetett az nyilvánosságra.