hirdetés

Rendőr maradhat a Jánoshalmán verekedő férfi

2012.04.24. 11:32

Amennyiben a rendőri vezetés is úgy látja, akkor megtarthatja állását a Jánoshalmán szolgálatban verekedő rendőr a Szegedi Ítélőtábla döntése szerint. A rendőr még 2010-ben vert meg egy férfit, aki a barátjával virágot akart leszakítani a rendőrség kertjéből. A rendőr egy év börtönt kapott, amelyet 4 évre felfüggesztették.

Súlyosbította a Szegedi Ítélőtábla az egy virágot leszakító férfit megverő rendőr büntetését, K. Kornélt jogerősen egy év börtönre ítélték, amit négy évre felfüggesztettek, ugyanakkor a rendőr előzetes mentesítésben részesült, vagyis rendőr maradhat, ha a rendőri vezetés ezt engedélyezi számára.

K. Kornél a másodfokú tárgyaláson elismerte bűnösségét, ezért a Szegedi Ítélőtábla megküldi az ügy iratait a Kecskeméti Nyomozó Ügyészségnek azzal: fontolja meg hamis tanúzás bűntette miatt eljárás megindítását azon négy rendőrrel szemben, akik az eljárás során úgy vallottak: nem történt bűncselekmény a jánoshalmai rendőrőrsön 2010 májusában.

K. Kornél az után kapott büntetést, hogy 2010. május 2-án hajnalban két férfi bement a jánoshalmai rendőrség kapuján, hogy az egyikük leszakíthasson egy virágot a barátnőjének. A két férfit öt rendőr vette körül, és az egyik férfit K. Kornél ököllel háromszor is arcul ütötte. A két férfi pénzbüntetést kapott, majd miután tudomásul vették a büntetésüket, az orvosi ügyeletre mentek, ahol kiderült, hogy a megütött férfi dobhártyája a bántalmazás következtében elrepedt, emellett a halántéka zúzódott. A sérülések 8 napon belül gyógyultak, nem okoztak súlyos egészségromlást, azonban a férfinál enyhe fokú halláscsökkenés maradt vissza.

K. Kornélt első fokon a bíróság 6 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, ezt a döntést súlyosbította most a Szegedi Ítélőtábla.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Most
Top 12 óra
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat