Enyhébb büntetést kapnak a Cozma-gyilkosság vádlottjai

2012.04.27. 10:20

Nem kap életfogytiglani büntetést az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt Raffael Sándor és Németh Győző a Cozma-gyilkosságban a jogerős ítélet szerint. A harmadrendű vádlott, Sztojka Iván büntetését 20 évről 8 évre csökkentette a bíróság.

Jelentősen enyhítette a Marian Cozma megölése miatt folyó perben a három fővádlott büntetését pénteken kihirdetett ítéletében a Győri Ítélőtábla. Az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt Raffael Sándort és Németh Győzőt 18-18 évi börtönre ítélték, míg Sztojka Iván 20 éves fegyházbüntetését 8 évi börtönre változtatta Nagy Zoltán tanácsa.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető társait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.

A bíróság az indokolás szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat társtettesként, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletét, valamint bűnsegédként, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletét átértékelte, így Raffael Sándort egyrendbeli emberölésben, egyrendbeli társtettesként és egyrendbeli bűnsegédként elkövetett testi sértésben mondta ki bűnösnek.

Németh Győzőt jogerősen egyrendbeli emberölés kísérletében és kétrendbeli testi sértésben marasztalta el, az utóbbiban az egyik esetében társtettességét állapítva meg. Sztojka Iván esetében a fellebbviteli fórum háromrendbeli testi sértést állapított meg, amelyek közül kettőt társtettesként, egyet bűnsegédként követett el. A férfi hozzátartozói ennek elhangzását tapssal fogadták a tárgyalóteremben. A hetedrendű, bűnpártolás miatt elmarasztalt Antalik László börtönbüntetését nyolc hónappal, két évre enyhítette az ítélőtábla. A többi büntetést a tanács helybenhagyta.

Forrás: MTI/Krizsán Csaba
A vádlottak hallgatják a jegyzőkönyv ismertetését

Az egyik vádlott nem jelent meg

Pál Gábor negyed- és Bihari Csaba ötödrendű vádlottnak társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt 5, illetve 4 évet kell börtönben töltenie. Gergely Péternének, aki - a vádlottak közül egyetlenként - szabályos idézés ellenére nem jelent meg a tárgyaláson, társtettesként elkövetett kétrendbeli bűnpártolás miatt 3 évet kell börtönben töltenie.

Nagy Zoltán tanácsvezető bíró az indokolás során elmondta, hogy megítélésük szerint az első fokon eljáró bíróság széles körű bizonyítást vett fel, ezért nem látták indokoltnak a megalapozatlanságra és a bizonyításkiegészítésre tett indítványokat. Ugyanakkor - tette hozzá - az elsőfokú döntésből nem lehet a megyei bíróság álláspontját megismerni arról, hogy a vádlottak mely cselekedetükkel pontosan mely törvényhelyeket merítették ki.

A bíró azt mondta, nem lehet a vádlottak akarategységére következtetni, mivel Raffael Sándor indulatos állapotában szúrási szándékát rögtön megvalósította, Németh Győző nem vett részt a Marian Cozma elleni támadásban, arra pedig nem mutatnak konkrétumok, hogy Sztojka Iván a halálos szúráskor támadta volna Marian Cozmát, így tevékenysége "legfeljebb fenyegető jelenlétként értékelhető".

Raffael és Németh is halálfélelemre hivatkozott korábban

Raffael Sándor még az elsőfokú ítélet kihirdetése előtt a bíróságon elmondta, hogy csak védekezett, mert halálfélelme volt, de embert ölni nem akart. Raffael korábban tagadta, hogy ő szúrta volna le Cozmát, később azonban új ügyvédje tanácsára bevallotta azt. Németh Győző tavaly májusban vallotta be, hogy ő szúrta vesén Ivan Pesic kézilabdázót. Elmondása szerint amikor a lokálból kiért az utcára, szembetalálta magát két támadóval, erre előkapta jobb zsebéből a kését. Vallomásában halálfélelemre és önvédelemre hivatkozott.

KAPCSOLÓDÓ CIKK