Felélné a kormány a Művészetek Palotája tartalékait

Vágólapra másolva!
A szocialista kormányok alatt kötött előnytelen PPP-beruházások módosításával szeretne spórolni a kormány - írja a Magyar Nemzet, amely szerint milliárdokat költenének a fenntarthatatlan szerződések kiváltására. Ezzel párhuzamosan módosítanák a budapesti Művészetek Palotája szerződését is, amelyből a jövőbeni felújításokra félretett tartalékokat szeretnék visszaszerezni.
Vágólapra másolva!

Elkészült a kormány tervezete az előnytelennek tartott, az előző ciklusokban PPP-konstrukcióban megvalósult beruházások módosítására, amelyek a kormány szerint évente százmilliárd forintot vonnak el a költségvetésből - írja a szombati Magyar Nemzet. Összesen 8-10 nagyobb beruházást változtatnának meg, hogy ne kelljen az épületekért még évtizedekig magas üzemeltetési díjat fizetni - többek között átírnák a budapesti Művészetek Palotája költséges PPP-szerződését is.

Az érintett beruházások PPP-szerződéseiben a magánberuházók vállalták, hogy saját tőkéből megépítik létesítményeket, majd egy, két, esetenként három évtizeden keresztül üzemeltetik azokat, és ezért az állam a futamidő végéig díjat fizet. Az elmúlt ciklusok alatt ilyen PPP-konstrukcióban épült fel két börtön, négy autópálya-szakasz, több tucat kollégium és felsőoktatási épületet, valamint számos sportlétesítmény és a Művészetek Palotája (MűPa) is.

Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (Nefmi) vagyonpolitikáért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek azt mondta, ezek a költséges szerződések sok településen önkormányzatokat és közintézményeket is a csőd szélére sodortak. A szerződések ugyanis arról szóltak, hogy a beruházóknak járó összeg egy részét az állam, másik részét az önkormányzat fizeti ki. A PPP-konstrukcióban épült sportépítmények legtöbbjét ugyanakkor olyan kistelepüléseken húzták fel, amelyek még saját működési költségüket sem tudják kigazdálkodni, így az önkormányzatok csak állami többlettámogatásból tudnák rendezni a számlát.

Az ilyen beruházásoknál a minisztérium elkészült terve szerint összesen 3 milliárd forintot költenének arra, hogy az előnytelen beruházásokat kiváltsák, a beruházó költségeit megtérítsék, majd átvegyék az intézmények üzemeltetését. Az államtitkár szerint egyes esetekben a szerződések megszüntetéséről tárgyalt a szaktárca a beruházókkal, más esetekben az államot terhelő díjat csökkentené a Nefmi.

Ilyen díjcsökkentést szeretnének elérni a Művészetek Palotájánál is, amelyért az állam évi 11 milliárd forintot fizet. A MűPa szerződése úgy szól, hogy a költségvetésből fizetett éves díj egy részét a vállalkozó köteles technikai fejlesztés vagy rekonstrukció céljára félretenni. Az elmúlt években milliárdos összegű tartalék gyűlt össze, ezt szeretné most a spórolni próbáló minisztérium felélni. A tárca azt javasolja, hogy mivel jelenleg a MűPa épülete sem komolyabb technológiai fejlesztésre, sem felújításra nem szorul, az eddig felhalmozott pénzt számítsák be az állam által fizetendő díjba, így csökkentsék az éves, közel 11 milliárd forintos összeget - írja a Magyar Nemzet.