Vágólapra másolva!
A nagy szél miatt nehezen haladnak a lángok megfékezésével a tűzoltók a Bugac melletti erdőben.
Vágólapra másolva!

Erdőtűz pusztít Bugac település közelében, több mint ezer hektár erdő és aljnövényzet ég, de lakott ingatlant nem veszélyeztet - közölte a Bács-Kiskun-Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Kovács Andrea elmondta: egyelőre öt település tűzoltósága vesz részt a vasárnap délelőtt keletkezett tűz oltásában, amely a nagy szél miatt nehezen halad.