[origo] itthon
Balog csodát tesz ezer roma nővel
MTI|2012. 05. 03., 15:01|Utolsó módosítás:2012. 05. 03., 15:13|Balog Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium új vezetője egy szegénységről szóló csütörtöki konferencián azt mondta: mindenképp meg kell különböztetni lumpen és tisztes szegénységet, valamint roma és nem roma szegénységet. Balog azt ígérte, még tavasszal ezer roma nőt szociális asszisztenssé képeznek.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/1011/20101103balogzolt4.jpg)
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
A mélyszegénységben élőket mindenekelőtt a kitörési esélyek megragadására kell megtanítani - állapította meg egybehangzóan Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és Balog Zoltán társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter utódja csütörtökön, az Országgyűlés felsőházi termében tartott konferencián.
Balog Zoltán a keresztény civil szervezetek hatodik, Szegénység és szolidaritás című fórumán azt mondta: a kormány a korábbi "paternalista felzárkóztatási politika" helyett nem véletlenül hirdetett "felzárkózási stratégiát". Elmondása alapján ez azt jelenti, hogy a szegénységben élőket felelőssé akarják tenni saját életük alakulásáért. Az államtitkár szerint ugyanis a szegénység kezelésében a lumpenizálódás a legtragikusabb jelenség, amely "ellehetetleníti az akarást is". Balog Zoltán ezzel összefüggésben megkülönböztetett tisztes és lumpen szegénységet. Az előbbiben élő családok szerinte a rendelkezésükre álló nagyon kis összegekből is fenn tudják tartani magukat, sőt kitörési pontokat is találnak, míg a "lumpenek" korlátozott lehetőségeiket is rosszul használják.
Az államtitkár közölte: a romák közötti szegénységnek másfajta arca van, mint a nem roma emberek közötti szegénységnek. Az eltérések negatív példájaként említette, hogy Magyarországon ma a "cigány lányoknak az egyharmada tizenöt éves korára anyává válik", ami nagyon eltér a többségi társadalomtól. Pozitívumként szólt azonban arról, hogy a "szegénységi helyzet megoldásában a romák között a családi szolidaritás, hogy ne mondjam a törzsi szolidaritás sokkal erősebb, mint egyébként a nem roma magyarok között".
Balog Zoltán kiemelte ugyanakkor, hogy a másképpen való segítés nem jár különböző mértékű kormányzati elköteleződéssel, illetve etnikai vagy faji alapon történő különbségtétellel. "A kormány egyedül azt a kitételt vállalta, hogy szociálpolitikájával először azokon kíván segíteni, akik később nagy eséllyel magukon is tudnak, de később eljutnak majd mindenkihez - mondta Balog.
Balog Zoltán elmondta: a kormánynak emellett a "rendszerváltoztatás veszteseinek" is meg kell mutatnia, érdemes volt demokráciára váltani a diktatúrát. Elgondolkodtatónak nevezte például, hogy a Kádár-rendszerben a munkaképes korú cigányság 85 százalékának volt állása, míg ma ez az arány 15 százalékos. "Ez talán nem az ő bűnük és hibájuk" - fogalmazott, megjegyezve, ha a romák átlagfoglalkoztatása európai átlagra emelkedne, az 3-4 százalékos GDP-növekedéssel járna. Kiemelte: a kormány még tavasszal ezer roma nőt kíván szociális asszisztenssé képezni. Mint mondta, tőlük várják majd azt, hogy kezeljék azokat a "szociokulturális különbségeket", amelyek a roma közösségek és többségi társadalom között van.
Címlapsztori»
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
- Tűnés a falumból!
- Portik Tamás hangosan nevetett a zavart koronatanún
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
Mi az az Egri csillagok?
Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
A magyar egy kiváló ember, jól dolgozik, dicsőséges
A magyarok szenvedélyes, jókedvű és barátságos emberek, akik feltétel nélkül büszkék a hazájukra. A lényeg a békés építkezés, árral szemben úszni nem jó, aki disszidál, ...
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
- Tűnés a falumból!
- Portik Tamás hangosan nevetett a zavart koronatanún
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Új szálakat vizsgálnak a Madeleine-ügyben
- Pert nyert egy devizahiteles a bank ellen
- Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Banális hibákat követtek el a rendőrök a cigánygyilkosságoknál
- Eldőlt egy vaslépcső a BVSC uszodájában
- Mintegy száz riasztást kaptak a tűzoltók
- Éledező növekedés, hatalmas államadósság
- A szegények kokainja dönti romba a görögöket
- Fegyveres rablókat fogtak el Budapesten
- Lövések és pánik élőben Cannes-ból
- Őrült pénzt kaphat az amerikai lottónyertes
- Észak-Korea rakétákat lőtt a tengerbe
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
A tökéletes fenék már nem elég
Melyik színésznő volt a legszebb a cannes-i vörös szőnyegen?
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051718.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051324.jpg)