[origo] itthon

100
90

Áder János sem utazik Ukrajnába

MTI|2012. 05. 04., 18:59|Utolsó módosítás:2012. 05. 05., 10:21|

Nem vesz részt az ukrajnai csúcstalálkozón Áder János államfő más elfoglaltságai miatt - közölte a Külügyminisztérium. A találkozót eddig tíz másik európai állam vezetője mondta le, a bojkott mögött a Julija Timosenko volt ukrán kormányfő fogva tartásának körülményei és állítólagos bántalmazása állnak.

JÁTSSZ ONLINE!

Áder János szerdán megválasztott köztársasági elnök halaszthatatlan új hivatali kötelezettségei miatt nem tud részt venni a közép-európai államfők jaltai csúcstalálkozóján - közölte a Külügyminisztérium sajtó főosztálya. Áder János május 10-én lép hivatalba.   

A Külügyminisztérium közölte, hogy a közép-európai elnökök XVIII. találkozójára - amelyet az ukrajnai Jaltában rendeznek meg május 11-12-én - korábban Schmitt Pál volt államfő kapott meghívást. A rendszeresen megtartott eseményen Magyarország "hagyományosan képviselteti magát", ahogyan az a legutóbbi tanácskozáson, tavaly Varsóban is történt.

A felkészülés az október 28-án esedékes ukrajnai parlamenti választásra meghatározó az ország belpolitikai folyamatai alakulásának szempontjából. Mint írták, a tapasztalt kedvezőtlen tendenciák több esetben is "jogos kritikát váltottak ki" Ukrajna nemzetközi, mindenekelőtt európai partnereitől a Külügy szerint. Ráadásul az eddigi felhívások ellenére nem látható komoly előrelépés a kritikus területeken, mint például az emberi jogok és az igazságszolgáltatás, beleértve a Julija Timosenko volt kormányfő és más ellenzéki politikusok elleni, "a szelektív ítélkezés feltételezését megerősítő" eljárásokat.

Forrás: AFP/Ukrayinska Pravda
Julija Timosenko mutatja sérüléseit, azt mondja, bántalmazták a börtönben

A minisztérium szerint a társulási megállapodáshoz kötődő kötelezettségek, mindenekelőtt a jogharmonizáció teljesítésének elmulasztása komoly aggályokat vet fel. Az elvárt teljesítmény felmutatása elengedhetetlen feltétele az EU és Ukrajna kapcsolatai fejlődésének - közölte a Külügy.

Julija Timosenkót tavaly októberben hét év szabadságvesztésre ítélték hivatalával való visszaélés miatt. A politikus jelenleg - rossz egészségi állapota ellenére - egy harkivi börtön foglya. Ügyvédje szerint a napokban bántalmazták őt, amikor akarata ellenére kórházba szállították, de az ukrán hatóságok szerint ez nem igaz.

Az ügy miatt eddig tíz európai - mások mellett a német, az osztrák, a cseh, az olasz, a szlovén, a román és a horvát - államfő jelezte, hogy nem vesz részt a jaltai csúcstalálkozón, és több vezető politikus lemondta részvételét a júniusi közös lengyel-ukrán rendezésű futball Európa-bajnokságon is.

Címlapsztori»

Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Mit mond erre a Fidesz? A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
    Forrás: Pályi Zsófia Mi az az Egri csillagok? Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
70
Electrolux EAO 3450 AAX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
77.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP Palvin Barbara eszetlenül vagány Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Forrás: Magyarok a világ nyolcezresein Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10