140 milliós nyereséggel zárta 2011-et az LMP

Vágólapra másolva!
Több mint 140 millió forintos többlettel zárta 2011-es a Lehet Más a Politika. A pénzügyi beszámolót kedden tették közzé a Hivatalos Értesítőben.
Vágólapra másolva!

Miközben az összes bevétel meghaladta a 283 millió forintot, az összes kiadás nem érte el a 143 milliót, így több mint 140 milliós többlettel zárta a 2011-es pénzügyi évet az LMP - derül ki a párt 2011-es pénzügyi beszámolójából, amelyet kedden tettek közzé a Hivatalos Értesítőben (pdf).

A legjelentősebb bevétel a 249 millió forintos állami támogatás volt, tagdíjakból kicsit több mint 4 millió forint jött be. Komolyabb összegeket könyvelhetett el a párt vezető politikusainak és parlamenti képviselőinek adományaiból.

A legtöbbet - 882 ezer forintot - Szilágyi Péter képviselő dobott be a közös kasszába, de Schiffer András, Mile Lajos és Kaufer Virág is több mint 700 ezer forintot adott pártjának. Magánszemélyek adományaiból összesen több mint tízmillió forintot gyűjtött a párt.