[origo] itthon
Csak luxusra szánja a magán-egészségbiztosítást az új miniszter
[origo]|2012. 05. 08., 19:12|Utolsó módosítás:2012. 05. 08., 19:22|Jó hangulatban hallgatta meg az egészségügyi bizottság Balog Zoltánt, de a miniszterjelölt kevés konkrétumot árult el terveiből. A magánbiztosításnak szerinte csak kiegészítő szerepe lesz, a gyógyszerkasszában pedig még mindig van tartalék, így lehet spórolni a betegek terheinek növelése nélkül.

JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
"Nem vagyok orvos, de nem is képviselem egyik egészségügyi lobbit sem. Nem is akarok megküzdeni velük, azt majd Szócska államtitkár úr megteszi" - mondta a főleg orvosokból álló egészségügyi bizottságban Balog Zoltán államtitkár, akit a humán csúcstárca, új nevén az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) élére jelölt a kormányfő.
"Keresztelni jött az egészségügybe, vagy temetni?" - kérdezte a lelkész végzettségű miniszterjelöltet Gyenes Géza, a Jobbik képviselője, a Magyar Orvosi Kamara elnökségi tagja. "Én esketni szeretek. Az a helyzet, hogy a gyerek sem magától lesz" - válaszolta viccelődve Balog, aki szerint butaság két év után számon kérni a kormánytól, hogy miért nem születik több gyerek.
Balog szerint az egészségügyben már nem lehetett várni, bele kellett vágni az átalakításba, és most eljutottak arra a pontra, hogy el kell kezdeni működtetni az új rendszert. A kormány olyan rendszert szeretne, amely egyforma esélyeket biztosít, és biztosítja, hogy a betegek a legrövidebb időn belüli hozzáférjenek az egészségügyi szolgáltatásokhoz.
A miniszterjelölt több kérdést is kapott a magán-egészségbiztosítással kapcsolatban, Szilágy László LMP-s képviselő szerint például úgy tűnik, "mintha szép lassan csúsznánk valamiféle magánfinanszírozás felé." Balog szerint a kormány nem a fizetős egészségügyben gondolkodik, hanem a szolidaritás elvében, a magánbiztosítás csak kiegészítő, luxusszolgáltatásokra lesz érvényes, és nem érinti az alapellátást.
Az ülésen több ellenzéki képviselő is támadta a parlament előtt lévő egészségügyi salátatörvényt, amely egyebek mellett úgy oldaná meg az orvosok beígért béremelését, hogy az ne érintse az ügyeleti díjakat. Balog a béremelést érintő kérdésekre nem válaszolt, és nem tett ígéretet arra sem, hogy megállítja a törvényjavaslat tárgyalását arra az időre, amíg egyeztetnek a szakma szervezetekkel.
Szintén kifogásolták ellenzéki képviselők a gyógyszerkassza ismét tervbe vett visszavágását, amely szerintük gyakorlatilag megfelezi a gyógyszertámogatásra szánt összeget. Balog szerint korábban is sikerült a betegterhek növelése nélkül megoldani a gyógyszerkassza visszafogását, vagyis van még tartalék a rendszerben. A miniszterjelölt védelmébe vette azokat az intézkedéseket is, amelyek a betegek együttműködéséhez kötik bizonyos drága gyógyszerek támogatását, szerinte időnként szükség lehet negatív eszközök használatára.
Balog nem árult el részleteket az államosított kórházak működéséről, csak annyit mondott, egyelőre nyitott kérdés, hogy mi lesz a sorsa az önkormányzati kézben lévő szakrendelőknek. Szerinte fontos ugyanis, hogy megtartsák azokat a plusz energiákat, amelyeket az önkormányzatok fektettek ezeknek az intézményeknek a létrehozásába és fejlesztésébe. A miniszterjelölt bejelentette azt is, hogy a tárcánál már dolgoznak az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet utódjának létrehozásán.
A parlamenti bizottságok közül utolsóként az egészségügyi bizottság 14 igen szavazattal egy ellenében, öt tartózkodás mellett támogatta Balog Zoltán miniszteri kinevezését, így hétfőn leteheti az esküt.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vezetésére kijelölt Balog Zoltán kedden négy parlamenti bizottsági meghallgatáson vett részt. Az oktatási bizottság előtt többek között arról beszélt, hogy idén elmaradhat a pedagógusok béremelése, a kulturális bizottságnak pedig azt mondta, arra törekszik, hogy a tárcához vonja az onnan kiszervezett pénzeket, például a filmes támogatásokat.
A mamuttárca alá tartozó területeken az elmúlt két évben már elkezdődtek az átalakítások, de ezek többsége feszültséggel járt, és a pedagógusokon túl az egészségügyben dolgozók is béremelésre várnak. A Balog Zoltánra váró feladatokról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.
Címlapsztori»
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Kaszával ölt motorost
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
Mi az az Egri csillagok?
Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
A magyar egy kiváló ember, jól dolgozik, dicsőséges
A magyarok szenvedélyes, jókedvű és barátságos emberek, akik feltétel nélkül büszkék a hazájukra. A lényeg a békés építkezés, árral szemben úszni nem jó, aki disszidál, ...
Az ősz haja kilógott a heverő alól
A megkötözött öregasszonyra ágyat raktak, a falu szélén élő bácsit halálra verték egy kis fagyasztott húsért. Az ügyészség ezzel vádolja azt a hat férfit, akik közül ...
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Kaszával ölt motorost
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
- Tizenéves motorosok karamboloztak
- Megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát
- Segítene az elhízott magyarokon az EU
- Béreljen nagymamát!
- Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
- Meglibbent a japánok szoknyája
- 15 perc alatt elbuktak az afgán nők
- Kisebb földrengés volt Heves megyében
- Tűnés a falumból!
- Zsiráf született Budapesten
- Észak-Korea a tengerbe szórja a rakétáit
- 680 ezer munkahelyet védett meg a Fidesz
- Őrült pénzt kaphat az amerikai lottónyertes
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely fényképezte a Cannes-ban szereplő Mielét. Interjú.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051718.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051324.jpg)