Lázár keze még évekig ott lesz Hódmezővásárhelyen

Lázár János, Hódmezővásárhely, mit hagy maga mögött
Vágólapra másolva!
Tiszta és virágos parkokat, ráncba szedett önkormányzatot és nyomasztó adóssághalmazt hagy Hódmezővásárhelyre Lázár János, aki a polgármesterséget államtitkárságra cseréli. Tíz év alatt feldühítette az adósokat, és megszorongatta a közmunkásokat, de háromszor nyert választást - van, akit azzal nyert meg, hogy szép a családja, másnak egy bicikliseknek tett engedmény tetszett a leginkább. Riport a városból, ahol a Lázár utca keresztezi a dr. Rapcsák András utcát.
Vágólapra másolva!

"Sok nyergen ül egy seggel, de jól csinálja" - jellemezte tömören egy nyugdíjas hódmezővásárhelyi asszony Lázár János polgármester tevékenységét. "Sok a pénze, úgyhogy jól él. Én meg hetvenezer forint nyugdíjból" - állapította meg még tárgyilagosan.

Lázár János az [origo] korábbi információinak megfelelően háromszori újraválasztás és tíz év polgármesterkedés után átveszi Varga Mihály posztját a Miniszterelnökségen, és a szervezet élén a miniszterelnöki akarat kormányzati érvényesítése lesz a feladata - ezt pénteken jelentette be Orbán Viktor. A Fidesz-frakció vezetését az alföldi polgármesterkedéssel egyszerre lebonyolító politikus két év múlva egyébként is távozott volna Hódmezővásárhelyről - akkortól ugyanis tilos lesz a pozícióhalmozás -, de mivel a Miniszterelnökségre megy dolgozni, akkor feltehetően időközi választást tartanak majd Hódmezővásárhelyen. Az [origo] a városban annak járt utána, tíz év után mit hagy maga után a polgármester.

Az idős asszonnyal egy csendes, falusias hangulatú hódmezővásárhelyi utca egyik házának kapujában találkoztunk - ebben az utcában lakik maga a polgármester is, egy szépen felújított, nagy ablakos, régi házban. A nő itt beszélgetett egy idősebb és egy fiatal férfival, utóbbi épp egy terebélyes lombú fa legallyazásával volt elfoglalva, de egy-két odavetett mondatban azért elmondta a véleményét a politikáról.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

Jött a hitel, jött a házadó. Még több képért kattintson!

A két férfi közül az idősebb kifejezetten rajongója Lázár Jánosnak, a fiatalabb viszont nem. "Az eladósodásra szükség volt, meg kellett csinálni, és amúgy is a likviditás a lényeg" - jelentette ki előbbi meggyőződéssel. "Látszik a városon, hatalmas a fejlődés: épül a sétálóutca, van új múzeum, új homlokzatok, parkok" - tette hozzá. "Igen, de felemelték a házadónkat a többszörösére. A Rapcsák jobban hagyta az embereket élni" - vitatkozott vele a fiatalabb, mire a másik kijelentette, az a különbség kettőjük között, hogy az egyikük optimista, a másikuk pesszimista. Abban viszont egyetértettek, hogy remek intézkedés volt a polgármestertől, hogy megengedte, hogy a biciklisták menetiránnyal szemben is kerekezhessenek az egyirányú utcákban.

Az adósságot nyögi a város

A házadóra majdnem minden megkérdezett hódmezővásárhelyi panaszkodott - a friss adóemelés feltehetően összefüggésben áll azzal, hogy a város, sok más önkormányzathoz hasonlóan, súlyosan eladósodott. 2006-ban ugyanis a Lázár vezette önkormányzat húszéves futamidejű kötvényeket bocsátott ki, és közel 70 millió svájci frank értékben eladta azokat az Erste Banknak. Ez akkori áron körülbelül 12 milliárd forint pluszpénzt jelentett a kasszának - ebből a város más hiteleket törlesztett vagy fejlesztések önrészét biztosította. 240 forintos frankárfolyamon viszont a felvett pénz már 17 milliárdos tartozást jelent. Az árfolyamveszteség óriási terhet ró a városra, és Lázár konfliktusba is került az Erste Bankkal, szerinte ugyanis annak át kellene vállalnia az árfolyamveszteség egy részét, de az Erste ettől elzárkózott. A bank és a város közti harc elmérgesedni látszott, de a múlt héten bejelentették, hogy sikerült megállapodniuk a devizakötvényekről. Részleteket nem árultak el, de az [origo] információi szerint euróalapúra váltották azokat.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

A hódmezővásárhelyi önkormányzat és a főtér - nem félnek a konfliktustól. Még több képért kattintson!

Almási István alpolgármester szerint a kötvénykibocsátás nélkül az elmúlt évek beruházásait - a belváros, az úthálózat, több intézmény és iskola felújítása, vagy a közművek városi tulajdonba vétele - nem lehetett volna megoldani, ezekhez ugyanis elő kellett teremteni az önrészt, és az utófinanszírozásra is kellettek források, mondta. "E nélkül még mindig egy állóvízben tocsogó, egy helyben topogó alföldi város lennénk, ahonnan elmennek a fiatalok, a befektetők és romlik az életszínvonal " - fogalmazott az alpolgármester, aki szerint végre fejlődési pályára állt, és "pörgőssé" vált a város.

A kötvénykibocsátás miatt az első pofon, amit a város kap, a helyi adók emelése - mondta az [origo]-nak Havránek Ferenc, aki 1994 óta ellenzéki képviselő Hódmezővásárhelyen, most a Zöld Baloldal színeiben politizál. Az ellenzékiek a közgyűlésben most csak négyen vannak a tizenegy fideszessel szemben. Rapcsák András korábbi polgármester - akinek a fiatal Lázár János a titkára volt, majd 2002-es halála után polgármesternek választották - szerinte nem szerette a hitelt, így a város eladósodása jelentős részben a Lázár vezette önkormányzatnak köszönhető. "Ez egy katasztrófa a város számára, a bevételeinek minimum a harmada a törlesztésre megy el", és az adósság visszafizetése 2037-ig tart majd - mondta.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

Havránek Ferenc otthoni irodájában nyilatkozott. Még több képért kattintson!

A másik oldalon viszont Havránek szerint nem lehet elvitatni Lázártól, hogy az országos politikában betöltött nagy szerepét ügyesen használja fel arra, hogy a városnak pénzt szerezzen. "Hódmezővásárhely négymilliárd forintot kapott a kormánytól, ebből részben hitelt törlesztettünk, részben a kórház adósságait rendeztük" - mondta. A budapesti Terror Házához hasonló Emlékpont működési költségeinek a felét is átvállalta az állam. Lázár másik "nagy dobása" az ellenzéki képviselő szerint a közművek visszaszerzése volt, ugyanis sikerült visszavásárolni a vízművet és a távhőművet is.

A közművek visszaszerzését az alpolgármester is a legnagyobb eredmények közé sorolja, de a mindennapos testnevelés, az Egészséges Vásárhely Program és a városi oktatási rendszer átalakítása is egyedülálló. Almási szerint Lázár önkormányzata az elsők között volt, amelyik komolyan vette a szegregáció elleni harcot, így ma minden városi iskolában és minden osztályban együtt tanulnak a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek a többiekkel.

Legyenek tisztességesen felöltözve

Bár Havránek a városvezetés legtöbb lépését vitatja, azt mondta, hogy az előterjesztéseik nyolcvan százalékát ő is megszavazza, mert sokszor nem tud jobb megoldást. Lázárt nagyon jó politikai szervezőnek tartja, aki jól beszél, és "bármit elad, és a fordítottját is". A polgármester szerinte Rapcsák nyomdokain indult el tíz éve, de letért az ő útjáról, ami nem feltétlenül baj. Megváltozott a stílus a városházán, "progresszívebb" lett a szellemiség, és Lázár, bár Budapesten és a városban is sok a dolga, "valami csoda folytán" még szorosabbra fogja a gyeplőt. "A politikában mindenkit leiskoláz, de városvezetőként kisebb a teljesítménye" - vélte. Lázár nagy baja szerinte, hogy nem egységteremtő, hanem megosztó személyiség.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

Rapcsák Andrásnak szobra és utcája is van a városban. Még több képért kattintson!

Drasztikus változást hozott Lázár vezetése az önkormányzatnál a jelenlegi alpolgármester és az aljegyző szerint is. Almási István alpolgármester - aki 1994 óta dolgozik az önkormányzatnál - azt mondta, Lázár nagy munkafegyelmet követel, mindent számon kér, és minden héten vezetői értekezletet tart, hogy közelről követhesse az ügyeket. A hivatalba lépése után az ott dolgozók hatvan százaléka fokozatosan kicserélődött - sokan nem bírták a tempót -, és fiatalok jöttek a helyükre, akik tudják tartani a ritmust - mondta.

Szeret mindenről tudni - mondta az alpolgármester -, ezért szerinte hétvégenként, sokszor hajnalban, biciklivel körbejár a városban, és ha ilyenkor valamilyen problémáról hall vagy felfigyel rá, akkor annak a megoldásáról is intézkedik. Makó András aljegyző, aki huszonkét éve dolgozik az önkormányzatnál, úgy fogalmazott, "Lázár nem ismer tréfát, ha munkáról van szó, ha a fejébe vesz valamit, azt tűzön-vízen keresztül átviszi". A változás szerinte először az ügyfélkiszolgálás színvonalán vált érezhetővé, ez a polgármester szívügye, aki megkövetelte azt is, hogy aki ügyfelekkel találkozik, legyen tisztességesen felöltözve.

Az szerintük nem okoz problémát, hogy a polgármester Fidesz-frakcióvezető is a parlamentben. Sőt az aljegyző szerint a város egyértelműen csak nyert ezzel. Megkérdeztük, hogy az önkormányzatnál nem érzik-e terhesnek, hogy Lázár országos politikai szerepe miatt sokkal több figyelem irányul a sokszor ellentmondásos városi kezdeményezésekre is - ilyen például a helyi adóval tartozók, vagy a vonakodó közmunkások névsorának kifüggesztése, amely országos vitát váltott ki. Almási erre annyit felelt, hogy a feketelisták ügyét szerinte félremagyarázták, mert az csak arról szól, hogy a közösséget kihasználni akarók ellen küzdjenek úgy, hogy a nevükön nevezik őket, hasonlóan a helyi adóval tartozó magánszemélyek és cégek nevének közzétételéhez. "A konfliktusok és a kiutak keresése visznek előre" - tette hozzá Makó András aljegyző. (Az adósai listáit az ombudsman tiltakozása ellenére Hódmezővásárhely után több másik város is nyilvánosságra hozta.)

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

Makó András aljegyző és Almási István alpolgármester. Még több képért kattintson!

Villamossal Szegedre

Havránek szerint a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő villamos, azaz a tram-train terve tipikus példája a lázári várospolitikának: Lázár ugyanis szerinte olyan politikus, aki nem annyira a problémákra próbál ráérezni, hanem ő maga hoz elő egy problémát, és kínál rá rögtön megoldást is, vagyis megteremti az igényt. "Nem a nép találta ki, hogy neki villamos kell, csak beadagolták a köztudatba, pedig jár busz és vonat is rendszeresen" - fogalmazott Havránek, aki ezért fölöslegesnek tart több milliárd forintot költeni erre.

A szegedi és a hódmezővásárhelyi önkormányzat által egyaránt támogatott terv lényege, hogy átszállás nélkül, villamossal lehessen eljutni egyik városból a másikba. Ezt a vasútvonal átalakításával oldanák meg, ezért nevezik "tram-trainnek" a projektet. Almási István alpolgármester szerint a projekt EU-s pénzből valósulna meg, és nem csak a mintegy három-négyezer ingázó igényeinek a kiszolgálása, hanem a környezetvédelem miatt is fontosnak tartják.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

Ide is jár majd a szegedi villamos. Még több képért kattintson!

Az ötletet minden általunk megkérdezett hódmezővásárhelyi jónak tartotta, szerintük kímélnék a levegőt, ha nem buszok járnának a két város között. "Hát az óriási, rendkívüli ötlet" - lelkendezett például egy hódmezővásárhelyi férfi. Azt ugyanakkor többen megjegyezték, hogy jelenleg sem nehéz eljutni Szegedre, mert járnak vonatok és buszok is elég gyakran. Egyelőre azonban még csak az elképzelés szintjén létezik a különleges villamos: a szinte teljesen kihalt, és legalább negyven éve épült hódmezővásárhelyi vasútállomáson kérdésünkre még a vasutas sem tudta megmondani, vajon ide érkezik-e majd a villamos. "Azt senki nem tudja" - mondta.

Tiszta város, fölösleges munka?

A közmunkások egyszerűen imádják Lázárt - mondta gúnyosan egy férfi, aki meg van győződve róla, hogy a város tudna adni többet is a dolgozónak, csak "máshová megy a pénz", például egy hasznos, de drágán megcsinált körforgalomba. A férfi kevesli a napi hatórás közmunkáért járó 41 ezer forintot. Azt mondta, ezért nem is megy el szociális segélyt igényelni: "kapnám egy hónapig, aztán küldenének közmunkára" - legyintett. Hozzátette, tavaly még dolgozott közmunkásként, de akkor még több járt érte, és akkor jobb kedvvel is dolgoztak az emberek. Most inkább feketén vállal különféle munkákat.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

A tisztább városnak mindenki örül. Még több képért kattintson!

Hódmezővásárhelyen az utóbbi években nagyon komolyan veszik a közmunkát: segélyosztás helyett egyértelműen erre próbálják rászorítani az embereket. A város volt az első 2010-ben, amelyik országos vitát kiváltva egy szégyenlistán tette közszemlére a felajánlott közmunkát vállalni nem akarók nevét és címét, de a nem eléggé jól dolgozó közmunkásokat az első figyelmeztetés után el is bocsátják, és egy évre megvonják tőlük a támogatásokat. Havránek "ínségmunkának" nevezte a város által szervezett közfoglalkoztatást. "Az, hogy harmincan söprik össze a levelet a játszótéren, és ha visszafújja a szél, akkor újrakezdik, fölösleges munka" - fogalmazott. Ugyanakkor a megkérdezett hódmezővásárhelyiek szinte mindegyike nagyra értékelte, hogy a város tiszta, a közparkok, az útszélek rendezettek.

Megy is, marad is

Lázár háromszori újraválasztásának titkáról a megkérdezett hódmezővásárhelyiek másképpen vélekedtek. Volt, aki szerint Lázár szimpatikus, mások jóképűnek tartják - egy megkérdezett tizenéves lány ezzel nem értett egyet -, megint másokat állítólag az bűvöl el, hogy "olyan szép családja van". Olyan is volt, aki csak vonogatta a vállát, mondván, maga sem érti, hogyan kaphatott ekkora szavazattöbbséget a politikus, más pedig úgy vélte, valószínűleg nem akadt hozzá foghatóan alkalmas jelölt ennyi időn át.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

A Lázár és a dr. Rapcsák András utca sarka. Még több képért kattintson!

"Az utóbbi időben kicsit elhanyagolta, de sokat tett a városért" - mondta bátortalanul egy fiatal lány a vasútállomás közelében. Szerinte Lázár minden ígéretét beváltotta, ezért nagyon sokan sajnálnák, ha elmenne. Havránek szerint Lázár keze még évekig ott lesz Hódmezővásárhelyen, akkor is, ha távozik. Szerinte az utódja útját is egyengetni fogja. Almási István alpolgármester pedig az mondta, ha Lázár elmegy, nem biztos benne, hogy ezt jó szívvel teszi. "De a városon fogja tartani a szemét, az biztos" - jelentette ki.