Felfüggesztett börtön egy tanítót megütő nőnek

Vágólapra másolva!
A tanár állítólag előrefordította a szófogadatlan gyerek fejét, az elsős ezt panaszolta el a családnak, anyja pedig megütötte a tanítót.
Vágólapra másolva!

Másfél év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt csütörtökön, jogerősen a Tamási Városi Bíróság egy 43 éves ozorai nőt, aki megütötte a helyi általános iskola egyik pedagógusát. A Szekszárdi Törvényszék büntető kollégiumának vezetője elmondta: a nőt közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés miatt állították bíróság elé.

Az elítélt szerdán követte el a bűncselekményt. A tényállás szerint első osztályos fia egy tanítási órán nem fogadott szót a tanítónőnek, és a figyelmeztetése ellenére hátrafordult. A tanítónő ezért a gyermek fejét előrefordította.

A kisdiák az óra után 13 éves bátyjának azt mondta, hogy a pedagógus megverte. Testvére hazament, és ezt előadta édesanyjának is. A nő ezután berontott az osztályterembe, felelősségre vonta, és kétszer ököllel arcon ütötte a tanítónőt.

A pedagógus nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.