Sok milliárdból változik egyetemmé a Ludovika

A Ludovika Akadémia főépülete (1913)
Vágólapra másolva!
Összesen mintegy 25 milliárd forintot költ a kormány a Ludovika épületének átépítésére, hogy az helyet adhasson a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek. Az első ütemben 4,7 milliárdot fordítanak felújításra.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új épületegyüttesének átépítéséről a napokban döntött a kormány, a beruházás első ütemében 4,7 milliárd forintot fordít az Orczy-kertben lévő Ludovika campus átépítéséhez, a teljes beruházás a tervek szerint 24,5 milliárd forintba kerül majd - közölte Fürjes Balázs nagyberuházási kormánybiztos.

Az idén induló Nemzeti Közszolgálati Egyetemet a kormány hozta létre több kar összevonásával. Részévé válik a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola, a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara.

Az új egyetem a Természettudományi Múzeumnak korábban helyet adó Ludovikába költözött be, ezt újítja fel a kormány 4,7 milliárd forintból.