Húsz év alatt ezer magyar kapott Fulbright-ösztöndíjat

2012.05.11. 12:56

Húsz éve alakult meg a magyar Fulbright Bizottság, eddig közel ezren utazhattak az Egyesült Államokba az ösztöndíjjal. Az eddigi ösztöndíjasok között politikusok, miniszterek, nagykövetek és egyetemi rektorok is vannak, többen pedig a Magyar Tudományos Akadémia tagjai.

Réthelyi Miklós leköszönő nemzeti erőforrás miniszter szerint az országok közötti kapcsolatokat, együttműködést erősítheti, és a kultúrák közötti párbeszédet segítheti az amerikai Fulbright-ösztöndíjprogram. Réthelyi szerint az oktatástól és a kultúrától kezdve az egészségügyön és a tudományon át a sportig és a szociális ügyekig több olyan terület tartozott a tárcájához, amelyen a Fulbright-ösztöndíjasok tevékenykednek.

Magyarország 1978-ban, a koronázási ékszerek visszakerülésének évében csatlakozhatott a programhoz, a magyar Fulbright Bizottság pedig 1992 óta működik Budapesten. A korábbi magyar ösztöndíjasok között politikusok, miniszterek, nagykövetek és egyetemi rektorok is vannak, többen pedig a Magyar Tudományos Akadémia tagjai. A Fulbright-ösztöndíjprogramban Magyarországról eddig csaknem ezren utazhattak az Egyesült Államokba, és körülbelül ugyanennyi amerikai ösztöndíjas tanulhatott és oktathatott Magyarországon.

A magyar Fulbright Bizottság alapításának 20. évfordulója alkalmából rendezett konferencián a résztvevők áttekintik az ösztöndíjprogram magyarországi történetét és eredményeit. A konferencia előadói valamennyien volt Fulbright-ösztöndíjasok. Az eseményen előadást tart mások mellett Jeszenszky Géza oslói nagykövet, volt külügyminiszter, Magyarics Tamás dublini nagykövet és Rosivall László, a Semmelweis Egyetem korábbi rektora.

KAPCSOLÓDÓ CIKK