[origo] itthon
Napokon belül megszavazhatják a telefonadót
MTI|[origo]|2012. 05. 13., 12:36|Utolsó módosítás:2012. 05. 13., 12:38|Az Országgyűlés akár már a jövő héten dönthet a távközlési adóról, amennyiben a képviselők hétfőn felveszik a parlament háromnaposra tervezett napirendjére az erről szóló kormányzati előterjesztést, továbbá péntekre új ülésnapot hívnak össze az indítvány elfogadására. A Ház a hét utolsó munkanapján szavazhat a kabinet médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő törvénymódosító javaslatáról is, ezt megelőzően, szerdán pedig az új Büntető törvénykönyvről kezdődhet általános vita.
Hétfőn Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter eskütételével kezdődik az ülésnap, majd a napirend előtti felszólalások után döntenek a távközlési adóról és a médiaszolgáltatásokról és sajtótermékekről szóló törvények napirendre vételéről. A parlament hozzájárulása esetén még hétfőn kora este megkezdődhet a két javaslat általános vitája, előbbi összesen hat, míg utóbbi 4 óra 20 perces időkeretben. Az előterjesztésekhez benyújtott módosító javaslatokról kedden mondhatják el véleményüket a képviselők, a pénteki ülésnap összehívása esetén pedig a két javaslathoz benyújtott módosító indítványokról szavaz a Ház, de változtatás hiányában akár a zárószavazásra is sor kerülhet.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken nyújtotta be a telefonadóról és másik két adóról, a biztosítási adóról és a sárgacsekk-adóként elhíresült, pénzügyi tranzakciós illeték nevet viselő sarcról szóló törvényjavaslatokat. A miniszter tájékoztatása szerint a távközlési adót július 1-jétől vezetik be, ténylegesen augusztustól szedik be, az első 10 perc adómentes lesz, efölött minden perc 2 forinttal adózik, hasonlóan az SMS-ekhez és MMS-ekhez. A kormány tervei alapján az adó a magánszemélyekre vetítve havonta legfeljebb 700 forint, a cégeknek pedig maximum 2500 forint lehet. A távközlési cégekre kivetett adótól az idén 30 milliárd forintos, jövőre pedig 52 milliárd forintos bevételt vár a kormány.
Az Országgyűlés az első ülésnapon állást foglalhat a gyöngyöspatai konfliktusban is, az úgynevezett egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró eseti bizottság jelentésének elfogadásával. A parlament emellett módosíthatja a fogyasztóvédelemről szóló törvényt is.
Kedden az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról kezdődik általános vita. Réthelyi Miklós leköszönő nemzeti erőforrás miniszter salátatörvény-javaslata az ágazat számos pontján hajtana végre változtatásokat, így megvalósulhat például a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelése, továbbá egyszerűsödhet több szociális ellátás, köztük a táppénz elbírálása. A második ülésnapon emellett tíz korábban kezdett előterjesztés tárgyalása folytatódik, részletes vitát tartanak egyebek mellett a jegybanktörvény módosításáról, valamint a szélsőségesség elleni fellépésről szóló szocialista indítványról.
A szerdai ülésnap az új Büntető törvénykönyvről (Btk.) szóló javaslat általános vitájának megkezdésével indul, ami azt jelenti, hogy a kormány képviselője, valamint a frakciók vezérszónokai fejthetik ki véleményüket a javaslatról, míg a többi képviselő várhatóan csak jövő héten szólhat hozzá a kabinet elképzeléseihez. Az előterjesztés alapján az új Btk. 2013-ban lépne hatályba és egyebek mellett rendelkezne a büntethetőséget kizáró jogos védelemről, aminek értelmében a megtámadott személynek védekezése során nem kell az arányosságra figyelemmel lennie, akár az élet kioltásáig is elmehet.
A Ház szintén aznap kezdhet tárgyalni a termékek piacfelügyeletéről szóló javaslatról, amelyben a kormány azt kezdeményezi, továbbra is elsősorban a gyártó legyen köteles gondoskodni a termék biztonságáról, ugyanakkor az importőr, illetve a forgalmazó se hozhasson forgalomba a használójára veszélyt jelentő árut.
Címlapsztori»
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Ahol a gyalogos nem ember
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Ahol a gyalogos nem ember
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Kerényi lebuzizta Alföldi színházát
- Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
- Újabb sorozatgyilkos mehet haza
- Orbán az elefánt a porcelánboltban
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Négy fideszes nem szavazta meg a trafiktörvény módosítását
- Hiába védte magát kamerákkal a régóta keresett bűnöző
- A kormány alkut kínálna Brüsszelnek
- BAT: A nemzeti trafikok elviszik a pénzünket
- S. Ábel nem tett le a gyilkosságról
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)