175 forintos kilométerdíjjal taxizhatnak a képviselők

Vágólapra másolva!
Egyedüli ajánlattevőként az RT 5 Taxi Holding Kft. és Rádiótaxi Kft. konzorciuma nyerte meg a parlamenti képviselők szállítására kiírt közbeszerzést. A konzorcium ajánlatában a kilométerdíj bruttó 175 forint.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés Hivatala által taxiszolgáltatásra kiírt nettó 17 millió forintos keretszerződést, egyedüli ajánlattevőként az RT 5 Taxi Holding Kft. és Rádiótaxi Kft. mint közös ajánlattevő nyerte - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzés budapesti, illetve a város határától 20 kilométeres távolságon belüli fuvarokra szólt. A nyertes konzorcium ajánlatában a kilométerdíj bruttó 175 forint. A repülőtéri transzfer - a Liszt Ferenc repülőtérről - illetve oda, a pesti oldalról 4085 forint, míg a budairól 4560 forint. A kiállási díj 285 forint, az idővel arányos egységdíj percenként 44 forint, míg a késedelmes kiállás esetén a vállalkozó által fizetendő kötbér 2.000 forint, alkalmanként.