Nem rendezhető vita szab gátat az abortusztablettának

Vágólapra másolva!
Nem kerül forgalomba az abortusztabletta Magyarországon - jelentette ki Szócska Miklós, aki ezt nem rendezhető vitákkal magyarázta.
Vágólapra másolva!

Magyarországon nem kerül forgalomba az abortusztabletta - jelentette ki Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a Hír TV Rájátszás című műsorában hétfő este. Szócska azt mondta, hogy a készítmény regisztrálása nemzetközi kötelezettség volt, de a további eljárást tekintve az egyes tagállamok a saját hatáskörükben járnak el.

Magyarországon a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet - Országos Gyógyszerészeti Intézet (GYEMSZI-OGYI) csak a fekvőbeteg-ellátó intézményekben történő alkalmazást engedélyezte, de az államtitkár közlése szerint ez az engedélyezési folyamatnak csak az első lépése volt.

Szócska Miklós közölte: a szakértőkkel való korábbi egyeztetések során arra jutottak, hogy a készítmény gyakorlati alkalmazásának még az elvi lehetőségét is intézményi körülmények közé kell szorítani. Jelenleg viszont ellentétes jelzéseket kapnak, és mint kiemelte, a tabletta alkalmazása kapcsán olyan mértékű szakmai vita alakult ki, amely nem megnyugtató és nem rendezhető, ezért úgy döntöttek: a készítmény beszerzésére, OEP általi támogatására, forgalmazására nem fog sor kerülni. Az államtitkár azt mondta, ezzel szeretné lezárni ezt a témát.

A Magyar Nemzet múlt szombati számában írt arról, hogy az úgynevezett abortusztabletta megkapta a magyarországi forgalomba hozatali engedélyt, így belföldön is lehetőség lesz a gyógyszeres terhességmegszakításra. Szócska Miklós hétfőn a parlamentben még azt mondta, hogy az alkalmazás kockázatai vita tárgyát képezik.