[origo] itthon
Maszekoló rendőrök után nyomoz az ügyészség
[origo]|2012. 05. 22., 6:26|Utolsó módosítás:2012. 05. 22., 7:30|A Népszabadság információi szerint kiterjedt nyomozás zajlik a BRFK egyes rendőrei ellen, akik feketén, számla és szerződés nélkül végeztek olyan szolgáltatásokat, amelyekért a rendőrség egyébként pénzt kér. A lap úgy tudja, az eljárással összefüggésben menesztettek nemrég két rendőri vezetőt.
Minden idők egyik legnagyobb, a magyar rendőrségen elkövetett visszaélés-sorozatában nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) feljelentése alapján - írta keddi számában a Népszabadság saját, pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülésére hivatkozva.
A lap szerint a szövevényes gazdasági bűncselekmény-sorozatra a rendőrség hónapok óta folyó általános átvilágításának keretében derült fény. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) belső ellenőrei feltárták, hogy rendőrök egy csoportja a BRFK nevében, de számla és szerződés nélkül végzett rendezvénybiztosítási feladatokat, vagy túlméretes szállítmányok kísérését.
Az egyébként ellenszolgáltatásért végzett szolgáltatásokat a gyanú szerint az érintett rendőrök feketén kaptak pénzt. A Népszabadság szerint találtak olyan tiszthelyetteseket, akik reggel szolgálatba léptek, majd papíron hazamentek pihenni, de a valóságban egy biztosítási feladatra osztották be őket, így megkapták a fizetésüket és a fekete kiegészítést is.
Állítólag ezzel az üggyel szoros összefüggésben vonta vissza Pintér Sándor belügyminiszter május 8-án a BRFK vezetőjének közbiztonsági helyettese, Markó Attila ezredes vezetői megbízását. Hatala József országos rendőrfőkapitány pedig felmentette Jánosik Istvánt, a BRFK közlekedési főosztályvezetőjét.
A múlt héten a Hvg.hu számolt be arról, hogy szolgálati tekintély megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség. A Magyar Nemzet pedig azt írta, hogy az ügy a Forma-1-es versenyző, Jenson Button május 1-jei látogatása után pattant ki véletlenül: a pilóta kíséretéhez tartozó egyik kocsi karambolozott Budapesten, az ezt követő vizsgálat olyan, a rendőri intézkedéskor elkövetett visszaéléseket derített fel, amelyek miatt a BRFK átfogó ellenőrzésbe kezdett.
Címlapsztori»
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Kaszával ölt motorost
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
Mit mond erre a Fidesz?
A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
Mi az az Egri csillagok?
Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
A magyar egy kiváló ember, jól dolgozik, dicsőséges
A magyarok szenvedélyes, jókedvű és barátságos emberek, akik feltétel nélkül büszkék a hazájukra. A lényeg a békés építkezés, árral szemben úszni nem jó, aki disszidál, ...
Az ősz haja kilógott a heverő alól
A megkötözött öregasszonyra ágyat raktak, a falu szélén élő bácsit halálra verték egy kis fagyasztott húsért. Az ügyészség ezzel vádolja azt a hat férfit, akik közül ...
- Balesetnek hitték, de megölhették a magyar nőt
- Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
- Kaszával ölt motorost
- Saját pornófelvételével zsarolta a fiatalkorú lányt
- Tizenéves motorosok karamboloztak
- Megvonják a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát
- Segítene az elhízott magyarokon az EU
- Béreljen nagymamát!
- Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
- Meglibbent a japánok szoknyája
- 15 perc alatt elbuktak az afgán nők
- Kisebb földrengés volt Heves megyében
- Tűnés a falumból!
- Zsiráf született Budapesten
- Észak-Korea a tengerbe szórja a rakétáit
- 680 ezer munkahelyet védett meg a Fidesz
- Őrült pénzt kaphat az amerikai lottónyertes
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely fényképezte a Cannes-ban szereplő Mielét. Interjú.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051718.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1305/2013051324.jpg)