Egy sor törvény miatt kritizálja Magyarországot az AI éves jelentése

Vágólapra másolva!
A médiatörvény, az egyházügyi törvény és a gyöngyöspatai események miatt is bírálja Magyarországot az Amnesty International éves országjelentése. A szerdán bemutatott dokumentumban az idén kétszer annyit foglalkoznak Magyarországgal, mint egy évvel korábban, és az emberi jogi aggályok egész sorát vonultatják fel.
Vágólapra másolva!

A vallásszabadság korlátozásáról, a szabad szólás és véleménynyilvánítás elégtelenségéről és a romák diszkriminációjának súlyosságáról számolt be az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet éves jelentésének Magyarországra vonatkozó része. A dokumentumot szerdán mutatták be Budapesten a szervezet magyar részlegének vezetői.

Jeney Orsolya, az Amnesty International magyarországi igazgatója a az emberi jogok érvényesülését összegző jelentést bemutatva azt mondta: jelentősen nőtt a társadalom elégedetlensége, hiszen néhány hetente követték egymást a nagy tömegeket megmozgató tiltakozások. Szerinte ezeket általában olyan jogszabályi vagy intézményi változások váltották ki, amelyek leértékelték az emberi jogokat.

Hozzátette: tavaly kirívó jogsértéseket nem, inkább rendszerszintű problémákat állapítottak meg, amelyekről nem tudható, milyen visszaélésekre adnak lehetőséget a jövőben. Ezek között említette az új médiaszabályozást, amely a jelentés szerint aránytalanul és indokolatlanul korlátozhatja a szabad szólás és véleménynyilvánítás jogát. Mint mondta, a sok nemzetközi bírálat és az Alkotmánybíróság tavaly decemberi határozata által a szabályozás már változott, és jelenleg is változóban van, a módosításokat fontosnak nevezte, de nem elegendőnek. Úgy vélte: a jogszabályok által erősödött az öncenzúra légköre Magyarországon.

A vallásszabadság egyértelműen korlátozódott tavaly az egyházügyi törvény által - mondta Jeney. A szervezet jelentése szerint a törvény a politikai pártok képviselőinek kezébe adta annak eldöntését, mi minősül egyháznak.

Az igazgató Magyarország egyik legsúlyosabb problémájának nevezte a romák diszkriminációját, kitérve a gyöngyöspatai eseményekre, valamint arra, hogy tavaly megkezdődött a romák elleni, néhány évvel ezelőtti támadássorozat gyanúsítottjai elleni per. Előbbivel kapcsolatban kifogásolta, hogy a rendőrség nem lépett fel elég hatékonyan annak érdekében, hogy megállítsa a roma lakosságot félelemben tartó, önjelölt polgárőrcsoportot. Szerinte az ügyben felállított parlamenti bizottság is inkább arra koncentrált, hogy ki keltette rossz hírét az országnak hamis információk terjesztésével.

Az idén januárban életbe lépett új alaptörvénnyel kapcsolatban is megfogalmazta aggályait a szervezet. A magyarországi igazgató az emberi jogok érvényesülésénél visszalépésnek tartotta, hogy a magzati életet a fogantatástól kezdve védi a jogszabály, szerinte ez kiszámíthatatlan jogalkalmazást vonhat maga után. Üzenetértékűnek tekintette, hogy az alaptörvénynek a diszkrimináció tilalmát érintő passzusaiból kimaradt a szexuális irányultság védelme. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: idén februárban a rendőrség - tavalyhoz hasonlóan - ismét megtiltotta a meleg méltóság menetének megtartását, ezt azonban a bíróság felülbírálta, így sor kerülhet a felvonulásra.

A magyarországi igazgató a lakhatási jogok érvényesüléséről szólva példátlannak nevezte, hogy Magyarországon "büntethetővé vált a hajléktalanság". Szerinte az állam, megtagadva felelősségét e rendszerszintű problémával kapcsolatban, rendészeti eszközökkel nyúlt egy olyan kérdéshez, amelyet társadalmilag kellett volna kezelnie.