Lusta állami bürokráciáról beszélt Lázár

2012.05.29. 18:12

Frakcióvezetőként egyik legnagyobb sikerének tartja a bankadó bevezetését, hibájának pedig az ellenzékkel való egyeztetés hiányát Lázár János. "Voltak hiányosságaink, időnként talán rosszul léptünk fel, ezért az ellenzék - okkal vagy ok nélkül - úgy érezte, háttérbe lett szorítva" - fogalmazott Lázár az MTI-nek adott interjújában. A politikus saját bevallása szerint az államtitkári poszt elfogadásával lendületet szeretne adni a történéseknek.

Lázár János az államtitkári kinevezése és az Orbán-kormány megalakulásának kétéves évfordulója alkalmából az MTI-nek adott interjúban frakcióvezetőként elért legnagyobb sikerei között kiemelte a bankadó bevezetését és a végtörlesztést, mert ezzel szerinte a válság idején is sokakat tudtak tehermentesíteni. "A kormány azt ígérte, nem fog senkit az út szélén hagyni, s ezt az ígéretét be is tartotta" - fogalmazott a politikus.

Hibájának az ellenzékkel való egyeztetés hiányát említette. Új feladatáról szólva úgy fogalmazott: "komoly próbatétel, hogy egy ilyen lusta állami bürokrácián hogyan lehet jó gondolatokat átverni, de optimista vagyok".

Lázár János beszámolt arról is, hogy már Orbán Viktor asztalán van a titkosszolgálatok felügyeleti rendszerének átalakítása, amelyet a napokban mérlegel a miniszterelnök. A leköszönő frakcióvezető szerint a fokozódó külpolitikai aktivitás támogatására célszerű lenne, ha a jelenleg a Külügyminisztériumhoz tartozó Információs Hivatalnak - amely elsődlegesen a külföldre vonatkozó vagy külföldi eredetű bizalmas információk megszerzésével foglalkozik - a felügyelete a Miniszterelnökséghez kerülne.

A politikus felidézte: Orbán Viktor 2009-ben és 2010-ben is többször felkérte kormányzati szerepvállalásra, ám akkor abban állapodtak meg, hogy két év múlva, 2012 közepén vizsgálják újra együttműködésük lehetőségeit. "A Fidesz-frakció jelentős segítséget adott, a munkát, amelyet vállaltam, el is végeztem" - indokolta, hogy végül miért fogadta el a miniszterelnök 2014-ig szóló felkérését. Mint fogalmazott, azért megy a Miniszterelnökségre, hogy a kormányzati politika újfajta koordinációjával lendületet adjon a történéseknek. "Az elmúlt két évben sok volt az áldozat a társadalom részéről, és talán kevesebb a siker, mint ahogyan azt elvárták" - mondott kritikát is a volt frakcióvezető.

A Fidesz-frakció élén eltöltött két évét értékelve kifejtette: az elmúlt 22 év időnként lassú és nehézkes törvényalkotási folyamatának sikerült olyan lendületet adni, amelyet a világválság problémái igényelnek egy ország parlamentjétől. Arra a kérdésre, hogy mivel elégedetlen, azt felelte: egy akkora frakció, mint a Fideszé, "nyomasztó többséget jelent a kisebbség számára a parlamentben. Ezt nehéz kezelni, mert ötvenes lábra ritkán gyártanak balettcipőt, vagyis ha a Fidesz-frakció lép valamerre, annak önmagában is komoly súlya van". Ennek a működésnek azonban - vélekedett - nem volt meg a kultúrája, azaz nem alakult ki olyan egyeztetési kultúra, amely kezelte volna az új helyzetet. "Mi is tanulunk folyamatosan, miként bárki. Voltak hiányosságaink, időnként talán rosszul léptünk fel, ezért az ellenzék - okkal vagy ok nélkül - úgy érezte, háttérbe lett szorítva."

A pártfinanszírozás Orbán Viktor által javasolt felfüggesztéséről a leköszönő frakcióvezető úgy vélekedett: szerinte egy 10-30 százalék közötti támogatáscsökkentés - amely érintené a pártokat, a pártalapítványokat és a parlamenti frakciókat is - nem roppantaná meg a pártok működését, és egyúttal a korrupcióellenes politika is folytatható lenne. A választási kampányra viszont az eddiginél is több pénzt tartana szükségesnek az átláthatóság érdekében, ám szigorúbb elszámolás mellett. A pártfinanszírozás kérdését a Fidesz elnöksége a közeljövőben újra napirendre veszi - jelezte.