Megöltek egy pénzváltót Pécsen

Vágólapra másolva!
Egy szomszéd bejelentése nyomán találtak rá a rendőrök Pécsett egy férfi holttestére, aki gyilkosság áldozata lett. Egy helyi lap szerint az áldozat pénzváltással foglalkozott.
Vágólapra másolva!

Megöltek egy férfit Pécsen, egy kertvárosi lakásban. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján azt közölte, hogy a bűncselekményről reggel egy szomszéd tett bejelentést. Az áldozat azonosítása és a körülmények tisztázása még tart, az ügyben a főkapitányság bűnügyi osztálya nyomoz. Az MTI más bűnügyi forrásból úgy értesült, hogy az emberölés a kertvárosi Regina utcában történt.

A Dunántúli Napló azt írja, hogy meg nem erősített értesülése szerint az áldozat pénzváltással foglalkozott, és állítólag 12 késszúrással végeztek vele. A lap szerint a szomszéd vette észre, hogy véres a kilincs, ő hívta a rendőrséget. Éjszaka dulakodást lehetett hallani, de a szomszédok azt hitték, hogy bútorokat tologatnak - írja a Dunántúli Napló.