"Egy szelet pizza egész napra - ez az igazi válságmenü"

étterem, cukrászda, válság, árak, Kiadó kocsma, menü
Vágólapra másolva!
Dráguló ételekre, silányabb minőségre és kisebb adagokra panaszkodtak az [origo]-nak a rendszeresen cukrászdákba és éttermekbe járók. A gazdasági helyzet a vendéglátóhelyek tulajdonosait is spórolásra ösztönzi: van, aki 20-30 százalékkal is drágábban adja a süteményét, a pizzára igazi sajt helyett gumi kerül, és olyan is, aki menüvel próbálja becsalogatni az éhes embereket. A törzsvendégeket az áremelés sem tudja elriasztani, a krémes pedig van, ahol nemhogy összement, hanem akkora, hogy szinte meg sem lehet enni.
Vágólapra másolva!

"Nem tudok mit mondani, mert én a Mekiben eszem, ha tehetem. Nekem az az életem" - válaszolta a budapesti Városmajor utca egyik irodaházának dolgozója az [origo] kérdésére: mi a véleménye arról, hogy az egyre romló gazdasági helyzetben az éttermek úgy is próbálnak spórolni a kiadásokon, hogy kisebb adagokat adnak, mint előtte. A nő azt mondta, nem szokott napközben ebédelni, a munkahelyére sem rendel ételfutárral ételt, reggel vesz egy szelet pizzát, azzal el van egész nap. "Ez az igazi válságmenü" - tette hozzá nevetve.

A Városmajor utcában található egyik kis kifőzde 790 forintért kínálja úgynevezett válságmenüjét. Az olcsó menüt hirdető feliratot már messziről látni lehet, közvetlenül a cégtábla alá tették ki a tulajdonosok. Az étlapot kiragasztották a bejárati ajtóra: a fénymásolt papír az egyik napra májgaluskalevest hirdet, amihez jár második fogásként egy adag juhtúrós sztrapacska vagy egy almás pite. A hely áramszünet miatt ottjártunkkor pont zárva volt, de a szemközti irodaházból átjáró dolgozók azt mondták: nagyjából két-három hónapja vezette be a kifőzde tulajdonosa az új szolgáltatást.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!

Szerintük igaz ugyan, hogy a menü olcsó, de közben minden más étel árát megemelték. A táblával csak be akarják csalogatni a vendégeket, aztán "menet közben derül ki, hogy mégsem annyi az annyi" - tette hozzá az egyikük. "Igaz, hogy a menü 790, de ha éppen nincs olyan, amit szívesen megennénk és a sima étlapról szeretnénk rendelni, akkor 700 forintot is elkérnek egy cukorborsó-főzelékért" - mondta a negyvenes éveiben járó nő.

Egyikük édesszájúnak nevezte magát, ezért állítása szerint sokszor jár cukrászdába, és azt tapasztalja, hogy egyre kisebbek lesznek a torták. "Olyan vékonyka szelet tortát adnak, hogy a réginek még a felét sem teszi ki" - fogalmazott a nő, aki ennek ellenére nem mond le a rendszeres süteményevésről. Kolléganője szerint nem az az általános probléma, hogy kevesebbet adnak, ő inkább a minőséget kifogásolja. "Pizzát szoktunk otthonra rendelni. Már nem először fordul elő, hogy olyan silány sajtot tesznek a tetejére, mintha gumit rágna az ember" - panaszolta.

A vendéglátóhelyek nagy részében nem szívesen beszéltek a dolgozók, sokan azt mondták: csak az üzletvezető tud felvilágosítást adni arról, hogy küzdenek a recesszióval, hol tudják megfogni a költségeket. A főnökök pedig nemritkán azt a választ adták: inkább e-mailben keressük meg őket kérdéseikkel, vagy menjünk vissza egy másik időpontban.

A negyven éve a Fény utcában működő Auguszt cukrászda tulajdonosa a kerthelyiségbe invitált minket. Szerinte nem érdemes a sütemények méretén spórolni, mert nem feltétlenül az alapanyag a drága, hanem a gyártási, előállítási folyamat. A helyen sok a törzsvendég, akiket az esetleges áremelés sem tart vissza attól, hogy kedvenc édességüket itt fogyasszák el, vagy hogy az Augusztból rendeljék a születésnapi, esküvői tortájukat. "A minőséget tartani kell" - mondta az [origo]-nak a családi vállalkozás tulajdonosa, aki azt is elmondta: sokat dob a forgalmukon, hogy egyre több külföldi keresi fel a helyet.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!

A menüzés egyébként bevett szokás az éttermeknél, és ha valóban olcsón adnak jó minőségű ételt, a vendégek szerint érdemes betérni. A belvárosi Jókai téren található Kiadóban például ezer forintért kaphatunk egy csésze levest, egy adag főételt, három deciliter szódát, valamint az étkezés végén egy kapucsínót vagy kávét.

Egy neve elhallgatását kérő cukrászdatulajdonos azt mondta: semmi köze a gazdasági válsághoz és a jelenlegi helyzethez, hogy egyre kisebbek az adagok. "Az éttermeknél, házhoz ételt szállító cégeknél ez bevett szokás: nyitás után egy-két hónappal visszaveszik az adagokat, ha jól megy a bolt, ha nem" - mondta a fiatal nő.

Az Andrássy úton található egyik patinás kávéház szerda kora délután pang az ürességtől, mindössze két vendég kávézik a teraszon, a benti, szinte már műemléki jellegű helyiségben senki sem ül. Az árak nem alacsonyak: egy meggyes-mákos rétes 750 forint, egy szelet Sacher-torta 950, a francia krémest pedig 750 forintért lehet megvenni. A kávéházban három és fél éve dolgozó fiatal pincér azt mondta: ők ugyan nem adnak kisebb adagot, mint korábban, az árakat viszont 20-30 százalékkal is kénytelenek voltak megemelni.

"Volt, akinek nem tetszett, be is írt a panaszkönyvbe" - mesélte a fiatal férfi, aki szerint egyáltalán nem fura, hogy ilyen kevés vendégük van. "A forgalmunk a turistáktól függ: ha sokan vannak a városban, akkor biztos, hogy eljönnek ide is. Benne vagyunk az útikönyvekben is" - mondta. Törzsvendégeik még vannak ugyan, de egyre kevesebb a magyar vendég, és már a külföldiek is kétszer-háromszor kevesebben vannak, mint amikor a férfi itt kezdett dolgozni.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!

A Ferenciek tere ismert cukrászdájában egy idős nő ette a krémesét. Kérdésünkre, hogy törzsvendég-e, azt felelte: már húsz éve jár ide krémest enni, mert "itt a legjobb a városban". A 195 forintba kerülő sütemény állítása szerint nem hogy nem ment össze, "de megenni is alig bírja, akkora". Barátnőit is sokszor elcsalja a helyre, és ha külföldi rokonokhoz megy látogatóba, mindig visz ajándékba egy tálcával.

A megkérdezett járókelők többsége egyébként azt mondta: nem járnak étterembe, így azt sem tudják megmondani, hogy valóban összementek-e az adagok. Egy jól szituált fiatal férfi pedig azt felelte: a helyek, ahová be szokott térni, nem olyanok, "amelyeket igazán érintene a recesszió".