Ezer taxis lassíthatja Budapestet

Vágólapra másolva!
Taxisok demonstrálnak jövő hétfőn Budapesten azért, hogy a szakmai szervezetek támogatása nélkül a főváros ne fogadja el az új taxirendeletet; a forgalomlassító megmozdulást szervező szakszervezetek mintegy ezer taxis részvételére számítanak.
Vágólapra másolva!

Az Országos Taxis Szövetség és a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete hétfő délutáni forgalomlassító demonstrációjának résztvevői a taxikkal a Hősök teréről indulva a Dózsa György út - Andrássy út - Oktogon - Blaha Lujza tér - Rákóczi út - Városház utca - Erzsébet tér - Lánchíd - Bem rakpart - Margit híd - Oktogon - Hősök tere útvonalon vonulnak majd fel.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az MTI-nek csütörtökön azt mondta, semmilyen dokumentumot nem kaptak a városházától az új taxirendeletről, de a kiszivárgott információk minden szakmaiságot nélkülöznek, ezért demonstrálnak.

Hozzátette: voltak egyeztetések korábban, de ezeken nem közeledtek az álláspontok. Közlése szerint a műszaki paraméterek szigorítását azért támogatták, mert ezért cserébe Budapest olyan mértékű fix tarifát vezetett volna be, amely mindkét félnek kedvező lenne. Kiderült azonban, hogy egy éven belül egységesíteni akarják a taxikat, a szövetség viszont 5 éves átfutási időt javasolt. Ezzel kapcsolatban a szervezet vezetője közölte: az autók fóliázása 200-500 ezer forintba kerülne, így mintegy 1,1 milliárd forintot kellene a taxisoknak kifizetniük.

Metál Zoltán közölte, folyamatosan azt hallják a Budapesti Közlekedési Központtól, hogy nyitottak a tárgyalásra, de konkrétum eddig nem történt, s a telefont nem veszik fel.