A kormány ragaszkodik a vörös csillaghoz

2012.06.01. 21:32

A strasbourgi döntés ellenére a kormány nem veszi ki a tiltott önkényuralmi jelképek közül a vörös csillagot. Rétvári Bence szerint lehet, hogy másutt ez csak mozgalmi jelkép, Közép-Európában viszont a diktatúrákra emlékeztet.

Nem kerül ki a büntető törvénykönyvből a vörös csillagot mint önkényuralmi jelkép Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint. A politikus pénteken Várpalotán, az 1952-es várpalotai kitelepítések 60. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen mondta ezt.

Hiába mondta ki a strasbourgi emberi jogi bíróság, hogy a vörös csillag nem önkényuralmi, hanem mozgalmi jelkép, itt, Közép-Európában a vörös csillag önkényuralmi jelkép, amelynek a nevében embereket gyilkoltak meg bírósági ítélet nélkül, valódi ok nélkül - fogalmazott Rétvári Bence. Az államtitkár kijelentette: bármifajta nemzetközi nyomás is nehezedik Magyarországra ezzel kapcsolatban, "sem azoknak, akik vörös csillagot hordtak magukon, mi kártérítést, amíg polgári kormány van Magyarországon, fizetni nem fogunk, sem a büntető törvénykönyvből mint önkényuralmi jelképet kivenni nem fogjuk, a sarló-kalapáccsal együtt". Szerinte alig volt valaki, akire a kommunizmus nem sújtott le valamilyen formában. Egymillió ember ellen folytattak jogi eljárást, a fő szándék a megfélemlítést volt.

Navracsics Tibor igazságügyi miniszter áprilisban nyújtott be az Országgyűlésnek egy határozattervezetet, amely szerint a kormány a strasbourgi emberi jogi bíróság márciusban jogerőre emelkedett döntése ellenére is kitart a vörös csillag nagy nyilvánosság előtti használatának tilalma mellett.

A strasbourgi bíróság egy 2004-es üggyel kapcsolatban foglalkozott a vörös csillaggal. Fratanolo János egy 2004. május 1-jei pécsi szakszervezeti rendezvényen a zakója hajtókáján egy nagyjából két centiméter átmérőjű ötágú vörös csillaggal vonult fel, majd nyilatkozott a helyi televíziónak, ezzel pedig a vörös csillagot a nézők is láthatták. Emiatt a férfi ellen 2007-ben büntetőeljárás indult, és megrovásban részesítették. Ő azonban a strasbourgi bírósághoz fordult, amely jogsértőnek minősítette az elítélését.

A testület álláspontja szerint Magyarország megsértette a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökének szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. Az ítélet arra kötelezi a magyar államot, hogy június 8-ig fizessen kártérítést a vöröscsillag-viselés miatt elmarasztalt Fratanolo Jánosnak, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökének. A kormány viszont nem ért egyet az ítélet végrehajtásával.