Őszig mindenképp elfogadják az elcsúszott jegybanktörvényt

Vágólapra másolva!
A Fidesz frakcióvezetője azt nem tudta megmondani, hogy pontosan mikor dönthet az Országgyűlés a jegybanktörvényről, miután ma Varga Mihály kérésére levették a napirendről, de mindenképpen szeretnének vele nyáron végezni. Rogán Antal azt is elmondta, eddig az Európai Bizottság bírálata szerint módosították a jegybanktörvényt, de most az Európai Központi Bank újabb kritikát fogalmazott meg.
Vágólapra másolva!

Méltányolhatónak tartotta a Fidesz-frakció Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős miniszter kérését, ezért támogatta, hogy levegyék a napirendről a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításának zárószavazását - mondta újságíróknak Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető hétfőn a parlamentben. Ez nem érinti az alaptörvény módosítását, arról hétfőn az eredeti terveknek megfelelően szavazni fognak a képviselők - mondta.

Rogán kérdésre válaszolva valószínűtlennek nevezte, hogy a jegybanktörvény szavazása őszre tolódna, de azt nem tudta megmondani, hogy pontosan mikor dönthet az Országgyűlés a törvényről. A frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy a jogszabályszabály-módosítás felelőse a kormány, az egyeztetéseket Varga Mihály folytatja, így a képviselőcsoport várhatóan nem fog már benyújtani módosító indítványt ehhez.

A csúszás okáról Rogán azt mondta, ötoldalú egyeztetések zajlanak a kormány, a jegybank, az IMF, az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bizottság (EB) között, így nem könnyű egységes álláspontot kialakítani.

A magyar kormány eddig leginkább a bizottság álláspontjára figyelt, hiszen a brüsszeli testület úgynevezett kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a jegybanktörvény miatt, ezt azonban már megállapodással lezárták - mondta. Újabban az EKB fogalmazott meg észrevételeket, Rogán szerint nemcsak Magyarországgal szemben, hanem az EU hét tagállamának jegybanktörvényével szemben.

Az Európai Unió és az IMF korábban jelzett kifogásainak egy részét ugyan orvosolja az új törvénytervezet, de az Európai Központi Bank (EKB) és az IMF is a napokban jelezte, hogy ez kevés lesz. Úgy látják, a jegybanki függetlenséget az új törvénnyel sem állítja teljesen helyre a kormányzat, márpedig ennek komoly hatása lehet a közelgő IMF-tárgyalások megkezdésére és sikeres lezárására.

A piaci szereplők eddig arra számítottak, hogy június 4-e után megkezdődhetnek a tárgyalások, ám ha a hétfői zárószavazáson változatlan formában megy át a törvény, akkor megint csúszhatnak, ezt a bizonytalanságot pedig megsínyli majd a forint, és drágábban lehet csak finanszírozni az országot. Minderről bővebben itt olvashat.