Pintért küldi Orbán a fehérvári temetőrongálók után

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök együttérzését fejezte ki a székesfehérvári zsidó temető megrongálása miatt, egyben utasította a belügyminisztert, hogy a lehető leggyorsabban és leghatározottabban járjon el a felelősségre vonás kérdésében.
Vágólapra másolva!

"Fájdalommal és felháborodással értesültem arról, hogy Magyarországon, ráadásul szeretett alma materem városában megrongálták közösségük tagjainak nyughelyéül szolgáló temetőt. Együttérzésemen és szolidaritásomon túl szeretném Önöket tájékoztatni arról, hogy utasítottam belügyminiszter urat, hogy a lehető leggyorsabban és leghatározottabban járjon el a felelősségre vonás kérdésében. Egyúttal szeretném biztosítani Önöket arról, hogy Magyarország kormánya garantálja az Önök biztonságát és félelem nélküli életét" - olvasható abban a levélben, amelyet a kormányfő írt Jávor Mátyásnak, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnökének.

A levél másolatát Székesfehérvár fideszes polgármestere is megkapta. Cser-Palkovics András hétfőn az MTI-nek azt mondta: "Nemcsak a Székesfehérvári Zsidó Hitközség, hanem az egész város számára megnyugtató lehet a miniszterelnöki levél."

Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a múlt szombaton közölte: ismeretlenek meggyalázták Székesfehérváron az Óvoda utcai zsidó temetőt; fekete festékkel feliratokat fújtak a ravatalozóra és több sírra. A rendőrség az ügyben rongálás minősített esete miatt nyomoz.

Hétfőn az önkormányzat közleményt adott ki, amelyben jelezték: a városgondnokság helyreállítja a múlt héten meggyalázott zsidó temetőt, miután a város polgármestere soron kívüli intézkedést kért. Június 10-ére, a Székesfehérvárról elhurcolt zsidó emberek emléknapjára mindenképpen végeznek a munkálatokkal.