Kedvezményt is kapott az eszközkezelő

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés hétfőn módosította a nemzeti eszközkezelőről szóló törvényt: a változtatás lehetővé teszi például azt, hogy a bérlő halála után a vele együtt lakók tovább bérelhetik az ingatlant. Emellett az állami cég kedvezményt is kapott: a törvény kiveszi a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-t a társasági adó hatálya alól.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés 339 igen és 9 nem szavazat mellett fogadta el Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatát, amely törli a törvényből a kényszerértékesítési kvóta, valamint a szociálisan rászorult személy meghatározását. A módosítás felhatalmazza a kormányt, hogy rendeletben határozza meg a szociálisan rászorulók körét és a rászorultság igazolásának módját, valamint az eszközkezelő által megvásárolandó lakóingatlanok maximális számát és kiválasztásuk módját is. Emellett kivették az ingatlan megvásárlásának feltételei közül azt, hogy a hiteladós vagy a vele együtt élő házastársa vagy élettársa legalább két gyermeket kell, hogy neveljen.

Az eszközkezelő a kormány és a bankszövetség megállapodása szerint az eredetileg tervezett ötezer ingatlan helyett 25 ezer lakóingatlant vásárol meg 2014-ig. Az idén - Nátrán Roland helyettes államtitkár tájékoztatása szerint - nyolcezret. A most elfogadott módosítás olyan intézkedéseket is tartalmaz, amelyek az eszközkezelő által megvásárolt lakások korábbi tulajdonosainak nyújt nagyobb biztonságot, így például a bérlő halála után a vele együtt lakók tovább bérelhetik az ingatlant. Rögzíti azt is, hogy az önkormányzatok beleegyezésével tulajdonukba kerülhetnek az igazgatási területükön lévő ingatlanok.

A Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-t a jogszabály kiveszi a társasági adó hatálya alól, mondván, hogy a társaságnak költségvetési támogatással működő állami vállalatként a lehető legkisebb veszteséggel kell működnie. A módosítás szerint az eszközkezelőnek a vagyonkezelésében lévő állami tulajdonú lakóingatlanok után vagyonkezelési díjat nem kell fizetnie, és visszapótlási kötelezettség sem terheli.

Az új szabály kimondja azt is, hogy a lakóingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adását a vagyonkezelő abban az esetben kezdeményezi az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszternél, ha a települési önkormányzat a területén levő összes, az eszközkezelő által megvásárolt lakóingatlant átveszi.

A törvény kitér arra, hogy a lakóingatlanokat átvevő települési önkormányzat a lakás önkormányzati tulajdonba kerülését követő két éven belül a bérlőnek az eszközkezelővel kötött bérleti szerződésben meghatározottaknál hátrányosabb feltételeket nem határozhat meg. Az eszközkezelő vagyonkezelésében lévő lakás ingyenes önkormányzati tulajdonba adása esetén az önkormányzat az átadott vagyont elsősorban bérleti szerződés alapján, bérbeadással hasznosítja - mondja ki az elfogadott jogszabály.