Zárt területté nyilvánították a kétszer kiürített iskolát

Vágólapra másolva!
A hétfői vizsgálatok után kedden reggel újabb méréseket végeznek a katasztrófavédelmi szakemberek abban a XX. kerületi általános iskolában, amelyet kétszer is ki kellett üríteni, mert gyerekek lettek rosszul. A rosszullétek okát egyelőre nem tudják. A kórházba szállított gyerekek jól vannak.
Vágólapra másolva!

Zárt területté nyilvánították a XX. kerületi Nagy László Általános Iskolát, amelyet hétfő délelőtt ki kellett üríteni, miután az intézményben több mint húsz diák rosszul lett. Az iskolából több mint ötven gyereket szállítottak kórházba.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a katasztrófavédelem munkatársai az épületben folyamatosan méréseket végeznek, de továbbra sem mutattak ki rendellenes anyagot a levegőben. Délután a szakemberek az épület szerkezeti elemeit is megvizsgálják, hogy kiderüljön, beszivároghatott-e valamilyen rendellenes anyag, s ha igen, hogyan terjedhetett el. A katasztrófavédelem munkatársai kedd reggel 6 órakor újra méréseket végeznek.

A tömeges rosszullét miatt az iskolát hétfő délelőtt kiürítették, több száz diák hagyta el az épületet. A tűzoltók és a Fővárosi Gázművek szakemberei méréseket végeztek az épületben, de a levegőben semmilyen rendellenes anyagot nem mutattak ki. A tanulók a déli órákban visszatérhettek az épületbe. Kora délután azonban, amikor felvetődött a szén-monoxid-mérgezés gyanúja, újra kiürítették az épületet. A gyerekeket a szomszédos utcában lévő iskolába vitték át.

Fekete Lászlóné, az iskola igazgatója azt mondta: egyelőre nem tudni, mikor lesz újra tanítás az intézményben, ez a reggeli mérésektől, a szakemberek engedélyétől függ. A gyerekek szerinte ismeretlen eredetű szagra panaszkodtak, de ennek okát a szakemberek továbbra sem találják. Fekete Lászlóné úgy tudja, a rosszullétre panaszkodó, illetve a kórházba szállított gyermekek is jól vannak.

Zacher Gábor, az Erzsébet kórház toxikológiai osztályának vezetője az MTI-vel azt közölte: hozzájuk 17 gyermeket szállítottak be, a diákoknál szén-monoxid-mérgezésre utaló tüneteket diagnosztizáltak. A gyermekek állapota oxigénterápiára javult. Többségüket már haza is engedték, három gyermeket tartanak még bent megfigyelésre - mondta a főorvos. Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház orvos-igazgatója az MTI-vel azt közölte: délután négy óráig a korábbi 19 diák után további gyermekeket szállítottak az intézmény toxikológiai osztályára fejfájás, hányinger, szédülés, enyhe mérgezés tüneteivel. A XX. kerületi iskola tanulói közül 36 gyerek került be a Heim Pál kórházba, állapotuk kielégítő.