Örökre börtönbe zárják a battonyai rémet

Vágólapra másolva!
Jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden a battonyai rémként elhíresült Tóth Istvánt. Az elítélt férfi 2010 nyarán megerőszakolt, majd megölt egy nőt, egy hónappal később pedig egy másik nővel is erőszakoskodott, de azt a bűncselekményt megakadályozták.
Vágólapra másolva!

Tóth István nem sokkal azután követte el azokat a bűncselekményeket, amelyekért most elítélték, hogy az emberölés és erőszakos közösülés miatt rá korábban kiszabott fegyházbüntetéséből 2006-ban feltételesen szabadult. Tóth István 1995-ben Jász-Nagykun-Szolnok megyében ugyanis megölt egy fiatal lányt, amiért a bíróság tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte.

Szabadulása után, 2010 nyarán megerőszakolt, majd megölt egy nőt, egy hónappal később pedig egy másik nővel is erőszakoskodott, de azt a bűncselekményt megakadályozták. A táblabíróság aljas indokból, különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettében, emberölés előkészületében és erőszakos közösülés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a 46 éves vádlottat.