Zsidó borzalmakat nézetnek a holokauszttagadó férfival

Vágólapra másolva!
Felfüggesztett börtönre ítélték azt a férfit, aki egy 2011-es demonstráción holokauszttagadó táblát emelt a magasba. Emellett a bíróság mellékbüntetésként előírta számára, hogy látogasson meg a holokauszt borzalmait bemutató emlékhelyeket legalább háromszor, és összegezze a gondolatait.
Vágólapra másolva!

Nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki egy holokauszttagadó férfira a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A nemzetiszocialista rendszerek bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt indult ügyben az elsőfokú bíróság holokauszt-emlékhelyek látogatását is előírta a vádlott számára a kedden hozott ítéletében.

A Fővárosi Törvényszék honlapján olvasható közlemény szerint N. György 2011. október 23-án a Nem tetszik a rendszer elnevezésű demonstráción nagy nyilvánosság előtt magasba tartott egy táblát, amelyen héberül "a holokauszt nem történt meg" felirat volt olvasható. A bíróság a vádlottat a nemzetiszocialista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt első fokon 1 év 6 hónap - végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélte, és elrendelte pártfogó felügyeletét.

Emellett külön magatartási szabályként előírta, hogy a vádlott ne látogasson politikai rendezvényeket, demonstrációkon ne vegyen részt. Továbbá legalább három alkalommal látogasson el a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, és az ott látottak alapján összegezze, foglalja össze gondolatait, vagy egyszer tekintse meg az auschwitzi emlékhelyet, vagy a jeruzsálemi Jad Vashem Emlékparkot, és írja meg a véleményét.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett - olvasható a törvényszéki közleményben. Az MTI információja szerint N. György egyike annak a két fiatalnak, akit hétfőn közérdekű munkára ítélt a bíróság, mert három éve tojással dobálták meg Demszky Gábor volt szabaddemokrata főpolgármestert.